8 °C Budapest
automatic robot arm with vacuum sucker working in the production line and assembling smartphone screens and cpu board chip in the new innovative and high technology smartphone factory.

Durvul az okostelefon-háború: egyre többen vásárolják ezt a kínai márkát

2022. március 28. 18:35

Megugrott a kínai Xiaomi forgalma és a nyeresége tavaly. A  cég közlése szerint az értékesítési árbevétele az egy évvel korábbihoz képest 33,5 százalékkal nőtt.

A  Xiaomi Corp elektronikai és fejlett technológiai konszern azt közölte, hogy értékesítési árbevétele az egy évvel korábbihoz képest 33,5 százalékkal, 328,3 milliárd jüanra (mintegy 51,5 milliárd dollár, 1 jüan=53,59 forint) emelkedett.

A pekingi központú cég egyszeri tételek nélküli adózott eredménye 69,5 százalékkal, 22 milliárd jüanra nőtt. A tavalyi negyedik negyedévben a Xiaomi 85,6 milliárd jüan értékesítési árbevételt ért el, 21,4 százalékkal nagyobbat az egy évvel korábbinál, az egyszeri tételek nélküli adózott eredménye pedig 39,6 százalékkal, 4,5 milliárd jüanra emelkedett.

A Xiaomi számításai szerint a kiszállított okostelefonok alapján a cég a harmadik legnagyobb volt a világon tavaly, piaci részesedése 14,1 százalék volt. A ranglistán a második az Apple, az első pedig a Samsung volt. Az okostelefonok világpiacán a Xiaomi által elért forgalomnövekedés jórészt az amerikai szankciók által sújtott Huawei piaci részesedése kárára következett be.

Rekordnyereséget ért el a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat 2021-ben, annak ellenére, hogy forgalma visszaesett - mondta el Meng Van-csou, a vállalat pénzügyi igazgatója hétfőn a dél-kínai Sencsenben, a Huawei videolinken keresztül az interneten is közvetített éves mérlegbeszámolóján.

Mi a helyzet a Huawei-el?

Időközben a Huawei is közölte adatait, a vállat szerint a forgalmuk tavaly 28,6 százalékkal csökkent éves összehasonlításban, 636,81 milliárd jüant (99,99 milliárd dollár) elérve. Az eredmény megfelelt a vállalat decemberben közölt előrejelzésének. A sencseni székhelyű óriásvállalat 2020-ban még 3,8 százalékkal növelte a forgalmát a megelőző évhez képest.

A vállalat nettó nyeresége tavaly éves összevetésben 75,9 százalékkal 113,71 milliárd jüanra (17,8 milliárd dollár) nőtt, ami az eddig elért legmagasabb éves nettó nyereség a vállalat történetében. 2020-ban a Huawei az amerikai szankciók, valamint a koronavírus-járvány együttes hatására 3,2 százalékos profitnövekedést tudott csak elérni, jóllehet a 2020-as 64,6 milliárd jüan (10,14 milliárd dollár) nettó nyereség szintén rekordmagasnak számított. 

Az értékesítési árbevétel Kínában éves bázison 30,9 százalékkal 413,3 milliárd jüanra (64,90 milliárd dollár) csökkent. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben - Kína nélkül - az értékesítési árbevétel 16,7 százalékkal, az európai és a közel-keleti térségben 27,3 százalékkal, az amerikai térségben pedig 26,3 százalékkal zsugorodott. Az okoseszközöket magában foglaló fogyasztói üzletág forgalma éves összevetésben 49,6 százalékkal 243,4 milliárd jüanra (38,22 milliárd dollár) esett vissza.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A mobil távközlési hálózati berendezéseket gyártó üzletág a teljes forgalom legnagyobb részét, több mint 44 százalékát tette ki tavaly. Az üzletág forgalma 7,0 százalékkal zsugorodott 2020-ról, 281,5 milliárd jüanra (44,2 milliárd dollár) csökkenve.

A vállalat tavaly bevételének 22,4 százalékát, 142,7 milliárd jüant (22,41 milliárd dollár) fordította kutatás-fejlesztésre. A Huawei 2012 óta évről évre növelte kutatás-fejlesztési ráfordítását, amely a 2021-ig eltelt tíz év során összesen 845,6 milliárd jüant (132,78 milliárd dollár) tett ki. Meng hangsúlyozta:

a forgalom tavalyi visszaesése ellenére a vállalat képességei javultak a profitszerzés és a pénzforgalom termelése terén, továbbá egyre jobban kezelik a bizonytalanságot.

Kuo Ping, a Huawei soros elnöke a vállalat jövőbeli terveit illetően elmondta: a Huawei folytatni kívánja a digitalizáció, az okos átállás és az alacsony szén-dioxid-kibocsátás területein tett erőfeszítéseit. A Huawei-t 2019-ben a Donald Trump akkori amerikai elnök vezette kormányzat feketelistára helyezte nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva, ellehetetlenítve a kínai cég számára a készülékeihez használt, amerikai fejlesztésű technológiákra épülő alkatrészek és szoftverek beszerzését. A Huawei tagadja az amerikai vádakat. A szankciók okozta nehézségek miatt a Huawei 2020 novemberében eladta Honor okostelefon üzletágát.

Meng Van-csout, a vállalat alapítójának, Zsen Cseng-fejnek a lányát tavaly szeptemberben engedték el a kanadai hatóságok, miután közel három évet töltött házi őrizetben. Menget 2018 decemberében vették őrizetbe Kanadában a Huawei Iránnal folytatott üzleti tevékenységét illető vádak kapcsán. Röviddel Meng elfogását követően a kínai hatóságok két kanadai állampolgárt vettek őrizetbe, akiket azután bocsátottak szabadon, hogy Meng hazatérhetett Kínába. A Huawei pénzügyi igazgatója az amerikai igazságügyi minisztériummal kötött megállapodás értelmében felelősséget vállalt azért, hogy helytelenül mutatta be a tényeket a Huawei Iránnal folytatott üzleti tevékenységét illetően.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem