Kihúzták a Hatoslottó 36. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 200 millió forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Kiderült a legokosabb magyarok titka: ezekkel a játékokkal pörgetik fel az agyukat a zsenik
A Mensa HungarIQa Egyesület immáron 18. alkalommal rendezte meg a társasjátékok bajnokságát. A versenyre magyar nyelven megjelent társasjátékokat nevezhetnek a kiadók, és a győztes játékok elnyerik a Mensa Társasjátékdíjat. Ez az elismerés a társasjátékok egyik legnagyobb presztízsű díjának tartott amerikai Mensa Select Award magyar változata.
A kiemelkedően magas intelligenciájú embereket tömörítő Mensa HungarIQa tagjai évről évre tesztelik az új társasjátékokat, majd pontozással értékelik őket. A 2025. július 1. és 2026. június 30. között megjelent játékok közül idén 27 különböző társasjáték került a Mensa-tagok elé. Ötvennél is több Mensa-tag két egész napos és több délutáni alkalmon tesztelte a versenyre nevezett játékokat. A pontszámok alapján döntőbe jutott társasjátékok végső, dobogós sorrendjéről végül zsűri szavazott.
Az idei mezőny egyik érdekessége, hogy a kiadók igyekeznek kiszolgálni az egyedül társasjátékozók egyre növekvő táborát. Azon túl, hogy a játékok közel egyharmadának már van szóló módja, idén több kimondottan egyfős játék jelent meg.
2026-ban négy játék nyert Mensa Társasjátékdíjat:
- Családi kategória: A csodák kertje (Reflexshop) - A legendás babiloni függőkertet építhetjük meg 3D elemekkel.
- Haladó kategória: Orloj (Vagabund) - A prágai csillagászati óramű kiegészítése a feladat egy olajozott, sokrétű mechanizmussal.
- Logikai kategória: Lidércfény (Gémklub) - Új megközelítés a "tetriszező" játékok között, ahol pontos tervezésre van szükség. Kooperatív kategória: Bombairtók (Reflexshop) - A játékosok megosztott információk alapján, közösen hatástalanítják a bombákat.
"A társasjáték SIG (Special Interest Group, a Mensa hasonló érdeklődésű tagjainak csoportja) az egyik legnagyobb létszámú közösség a Mensán belül, és az év egyik legjelentősebb eseménye számukra a játékok tesztelése és az általuk legjobbnak vélt kiválasztása. Az egyesület több száz játékot tudhat magáénak. Bár a magas IQ-n kívül kevés közös tulajdonsága van a tagoknak, sokakra jellemző a különféle játékok, rejtvények, feladványok szeretete." - mondta dr. Kovács Katalin, a Mensa HungarIQa elnöke.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Mensa Társasjátékdíjat 2009 ítélik oda Magyarországon, azóta összesen 62 játék kapta meg az elismerést.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







