Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Ingyenes óriásbuli tér vissza Budapestre: több mint 20 év után újra düböröghet az Andrássy út
Több mint húszéves szünetet követően visszatér a Budapest Parádé. A 2027 augusztusára tervezett, ingyenes rendezvényen a tervek szerint mintegy harminc kamion vonul majd végig az Andrássy úton, felidézve a kétezres évek legendás elektronikus zenei fesztiváljának hangulatát - írta meg az Off Media.
A felvonulás lebonyolításáért egy új cég, az SSD Parádé Kft. felel. Az előkészületek már javában zajlanak, a szervezőcsapat jelenleg is toborozza a szakmai stábot, az önkénteseket és a fellépőket, várhatóan 30 kamion vonul majd végig az Andrássy úton.
Noha a fellépők névsora még nem nyilvános, a céljuk az, hogy a hazai és a nemzetközi elektronikus zenei szcéna legmeghatározóbb képviselői zenéljenek a hangtechnikával felszerelt mozgószínpadokon. A részvétel – a korábbi évek hagyományait követve – a közönség számára teljes mértékben ingyenes marad.
A berlini Love Parade mintájára megálmodott Budapest Parádé annak idején az ország egyik legnagyobb tömegrendezvényévé nőtte ki magát. A 2000-es indulást követően a rendezvény évről évre egyre több látogatót vonzott a belvárosba.
Az utolsó, 2006 augusztusában megtartott felvonuláson már több mint félmillióan szórakoztak az Andrássy úttól egészen a Hősök teréig tartó szakaszon. A sikersorozat 2007-ben szakadt meg, amikor a megfelelő szponzori támogatások hiányában elmaradt az ingyenes utcai vonulás, jövő nyáron azonban újra feléledhet a korszakos hagyomány a fővárosban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







