A most átlépett egymilliárdos álomhatárral Desh abszolút magyar rekordernek számít.
Rendkívüli döntés az M1-en: 18-as karikával, teljesen vágatlanul vetítik a nyár legnagyobb koncertjeit
Tizenhárom este. Tizenhárom koncert. Tizenhárom nagyon különböző hang: augusztus 30-tól vágatlanul az M1 műsorán.
Mehringer, Co Lee, AWS, Ivan & The Parazol, Kispál és a Borz és még sokan mások: augusztus 30-tól tizenkét teljes Sziget-koncert látható az M1-en, Pogány Induló pedig egy exkluzív koncertrészlettel járult hozzá a Sziget és a Közmédia együttműködéséhez. A felvételek az idei fesztiválon készültek, és most azokhoz is eljutnak, akik nem lehettek ott élőben a fellépéseken.
A sorozat Mehringer koncertjével indul, augusztus 31-én Kolibri következik. Szeptember első napjaiban egymást váltja majd a képernyőn a LAZARVS, Co Lee, az AWS, az Ivan & The Parazol és a Blahalouisiana.
Szeptember 6-án Pogány Induló, vagyis Szirmai Marcell is látható lesz a közmédián. Az ország jelenleg egyik legnépszerűbb, generációját meghatározó előadója is beleegyezett, hogy a 2026-os fesztiválon rögzített koncertjéből az első 20 percet utólag bemutassa az M1.
Szeptember 9-én a Platon Karataev folytatja a sort, majd Müller Péter Sziámi és vendégei, a Bohemian Betyars x Parno Graszt és az Esti Kornél fellépése következik. A kéthetes sorozatot szeptember 13-án a Kispál és a Borz teljes koncertfilmje zárja.
A felvételek augusztus 30-tól a késő esti sávban, 18-as korhatár besorolással, vágatlanul kerülnek az M1 képernyőjére. A koncertek korlátozott ideig a Médiaklikken is visszanézhetők lesznek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: MTI/Lakatos Péter
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







