Több mint 1,48 milliárd dollárnyi tétet tettek fel a keddi amerikai félidős választásokra, ami az eddigi legnagyobb próbatételt jelenti a predikciós piacok számára
Kiakadt egy hazai szervezet a devizahiteles végrehajtások felfüggesztése miatt: emiatt ítélik el a lépést
A MAKISZ szerint sérti a jogbiztonságot a devizahiteles végrehajtások felfüggesztéséről szóló törvényjavaslat - hívta fel a sajtó figyelmét a szervezet csütörtökön.
A Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ) szerint a devizahiteles végrehajtások felfüggesztéséről szóló törvényjavaslat több pontban is sérti a jogbiztonság elvét, ezért kérik annak módosítását, és a szakma bevonását.
A szervezet rámutatott, hogy nem egyértelmű a tervezet tárgyi hatálya, ami sérti a normavilágosság követelményét, ezáltal a jogbiztonság végül a jogállamiság elvét. Míg a preambulum és a részletes indokolás a devizahiteles szerződésekre hivatkozik, addig a tervezet 1. §-a alapján a hatálya kiterjed a forint alapú szerződésekre is, a 2014. évi XXXVIII. törvény szerinti fogalommeghatározás miatt.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a jogbiztonság elve megköveteli, hogy a jogerős bírósági ítéleteket, és azzal azonos hatályú jogerős közjegyzői fizetési meghagyásokat ésszerű időn belül és hatékonyan végrehajtsák, ennek hiánya aláássa a jogrendszerbe vetett bizalmat.
Az egyesület szerint a tervezet nem veszi figyelembe, hogy a végrehajtási eljárások alapvetően három módon indultak ezekben az ügyekben.
Jogerős fizetési meghagyás illetve ítélet alapján indult ügyekben az adós vagy nem vitatta a követelést, vagy ha vitatta is érvénytelenségre nem kívánt, vagy nem tudott eredménnyel hivatkozni, azaz a fizetési kötelezettségének mértéke jogerősen megállapításra került. Ezekben az esetekben nem indokolt a végrehajtási eljárások felfüggesztése, mert a törvényhozó hatalom ezáltal eliminálná a bírósági ítéleteket és az ítélet hatályú közjegyzői döntéseket, megsértve ezzel a hatalmi ágak függetlenségét.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Azokban az esetekben, ahol nem előzte meg jogerős határozat a végrehajtást (ún. végrehajtási záradékkal, közokirat alapján indultak), a felfüggesztés a fenti okból nem kifogásolható, feltéve, hogy az érvénytelenség kapcsán még nem volt folyamatban peres eljárás, amit az adós elveszített.
A MAKISZ megkerülhetetlennek tartja a szakmai szervezetekkel való párbeszédet, ezért kéri a jogalkotót, hogy a konstruktív személyes egyeztetésekre biztosítson lehetőséget.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







