A Mensa HungarIQa Egyesület immáron 18. alkalommal rendezte meg a társasjátékok bajnokságát.
Kilencvenegy éves korában elhunyt Lőte Attila Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. A halálhírt a Madách Színház tudatta, amelynek a színész több mint hat évtizeden át volt hűséges és megbecsült tagja.
A Szegeden született művész 1957-ben végzett a Színművészeti Főiskolán. Két évvel később szerződött a Madách Színházhoz, ahol egészen a haláláig a társulat kötelékében maradt. Gazdag pályafutása során klasszikus prózai művekben és zenés darabokban egyaránt emlékezetes alakításokat nyújtott.
Színpadra lépett többek között a Hamlet Laerteseként, valamint Szép Ernő Vőlegényének főszerepében. Kiemelkedő sikert aratott a Black Comedy, A bolond lány, Molnár Ferenc Olympiája, továbbá a Játék a kastélyban című előadásokban is. Színházi munkái mellett kamerák előtt is bizonyított. Szerepelt például Szabó István A napfény íze című filmjében, valamint Szirtes Tamás Csehov-adaptációjában, a Nyári keringőben.
Lőte Attila 2021-ben vonult vissza a színpadtól. A közönség utoljára a Mary Poppins Bumm tengernagyaként láthatta. A Madách Színház a művészt saját halottjának tekinti.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







