12 °C Budapest
Koncepció a Covid-19 vírus gazdasági hatásának bemutatására az éttermi és vendéglátó-ipari vállalkozásokra. Étteremtulajdonos a szakács fehér ruháját viselve áll üres éttermében. A helyszínen, a dániai Møn szigetén található �

Komoly dolog derült ki a bejelentett állami pénzosztásról: ők lehetnek a legnagyobb nyertesek

2026. január 21. 16:05 4 perc

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ma reggel jelentette be a vendéglátóipart érintő 5+1 pontos intézkedéscsomagot, amelyről a Pénzcentrum is beszámolt. A 100 milliárd forintos keretből érkező könnyítések, köztük a reprezentációs adó eltörlése és a turizmusfejlesztési hozzájárulás megfelezése a kormány szerint érezhetően javíthatják az éttermek működési feltételeit. A bejelentés után Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke értékelte lapunknak a csomag hatásait, a szektor valós helyzetét és azt is, miért zárnak be sorra ikonikus éttermek Magyarországon.

Pénzcentrum: Összességében hogyan értékeli a most bejelentett, 5+1 elemből álló intézkedéscsomagot? Valódi könnyebbséget jelenthet a vendéglátóhelyek számára?

Kovács László: Természetesen igen. A reprezentációs adó eltörlése óriási segítség: a forgalom 1 százalékáig, maximum 100 millió forintig mentesülnek a vállalkozások ettől a tehertől. Ez jelentős forgalomélénkítő tényező, nagyon bízunk benne, hogy a céges költések érezhetően meg fognak nőni. Eddig minden egyes éttermi számla vagy céges rendezvény után plusz 33 százalékos adót kellett fizetni, ez most megszűnik.

Ezek szerint ez a csomag legfontosabb eleme?

Igen, ez a legfontosabb és leginkább forgalomélénkítő intézkedés. Emellett a turizmusfejlesztési hozzájárulás megfelezése is komoly könnyebbség: egy 100 milliós, 5 százalékos áfakulccsal működő étterem eddig 4 millió forintot fizetett, ez most 2 millióra csökken. Ez a pénz a vállalkozásnál marad.

A felszolgálási díj kedvezményes adózású kiterjesztése is nagy változásnak tűnik.

Ez kifejezetten a bérek fehérítését segíti. A vállalkozások a forgalmuk 20 százalékáig könnyített adóterhek mellett fizethetnek munkabért. Ez azért fontos, mert a szervizdíj eddig komoly adminisztrációval járt, ezért a több mint 20 ezer vendéglátóhelyből mindössze kétezer használta. A legtöbb kisvállalkozásnak nincs kapacitása erre: a tulajdonos egyszerre szakács, beszerző, könyvelő, élelmiszerbiztonsági felelős és munkaügyes. Most viszont automatikusan, egyszerűbben, kevesebb adminisztrációval tudják legálisan kifizetni a bérek egy részét. Ez óriási segítség.

A hitellehetőség kapcsán sokan attól tartanak, hogy úgy járnak majd az éttermek, mint korábban a kisboltok, ahol sokan nem tudták teljesíteni a feltételeket, és vissza kellett fizetniük a teljes összeget. Fennáll ez a veszély az éttermek esetében is?

Bízunk benne, hogy nem. Aki felveszi a hitelt, annak tisztában kell lennie a feltételekkel, felelősen kell dönteni. De az, hogy a hitel harmada vissza nem térítendő támogatás, már önmagában óriási segítség lenne. A vendéglátás a pandémia alatt teljesen kivérzett, elfogytak a tartalékok, minden fillér támogatás számít.

Az intézkedések csak a melegkonyhás éttermekre vonatkoznak. Indokoltnak tartja, hogy a cukrászdák és kávézók kimaradtak?

A melegkonyhás éttermek a legmunkaigényesebbek, itt kell a legtöbb ember. A munkaerő megtartása ma már szociális feladat is: sok településen alig maradt étterem, és ha ezek megszűnnek, a szakácsoknak, felszolgálóknak nincs hova menniük dolgozni. Ezért indokolt, hogy most erre a körre koncentrál a csomag.

A fogyasztók oldaláról sokan kérdezik: ez az intézkedéscsomag csökkentheti-e az éttermi árakat?

Nem, természetesen nem. Nincs mit csökkenteni. Az inflációt sem tudtuk követni az árainkkal, mert ha indokolt mértékben emeltünk volna, a vendég egyszerűen nem jött volna be. Ez a csomag nem az árak csökkentéséről szól, hanem arról, hogy a vállalkozások túléljenek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A forgalom ettől akkor nem fog növekedni.

De igen, elsősorban a reprezentációs adó eltörlése miatt. A céges költések eddig különadóval terheltek voltak, most viszont nem. Ez jelentős forgalomösztönző hatású. Az egyéni vendégekre ez persze nem hat közvetlenül, de a vállalkozások adminisztrációja könnyebb lesz, a terhek csökkennek.

A vidéki éttermek különösen nehéz helyzetben vannak. Nekik is segítség lehet ez a csomag?

Mindenkinek segítség, az ország egészében. De a legnagyobb forgalomösztönző hatása egyértelműen a reprezentációs adó eltörlésének van. A többi elem inkább adminisztrációcsökkentés, adócsökkentés, ami szintén nagyon fontos.

Fontos látni, hogy mostanában ikonikus éttermek is sorra zárnak be, egyszerűen azért, mert a tulajdonosok belefáradtak. Nem tudnak vagy már nem akarnak megújulni, alkalmazkodni a megváltozott igényekhez. A vendégek fiatalabbak lettek, más elvárásokkal érkeznek, és ezekre a régi vállalkozók közül sokan már nem akarnak választ adni, nem akarnak „fiatalodni”. Közben a szektor a valaha mért legnagyobb, 2019-es forgalmat közelíti alulról: az inflációt kiszűrve majdnem elérjük azt a szintet, csak éppen kilencezerrel kevesebb üzlettel és több mint kétezerrel kevesebb alkalmazottal. Ugyanazt az értéket állítjuk elő, csak sokkal szerényebb eredménnyel: ebbe fáradnak bele a vállalkozók.

A legnagyobb bajban azok az éttermek vannak, ahová a turisták nem járnak. Ahol nincs turizmus, ott a magyar vendégek sem költenek eleget. A peremkerületek és a vidéki éttermek vannak most igazán nehéz helyzetben. Nekik különösen nagy segítség lesz a reprezentációs adó eltörlése, mert ez a lépés főként a vidéki és a magyar vendégkörre fog hatni, ott hozhat érezhető forgalomnövekedést.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?