Bírósági ügy lett Deák Bill Gyula egyik ismert dalából, amely után az énekes húszmillió forintot kapott.
A Pavilon Bar közösségi oldalán nehéz szívvel jelentették be, hogy a héten tartanak nyitva utoljára. A vasárnap esti alkalom lesz az utolsó lehetőség a közösség számára, hogy együtt koccintsanak a Nehru parti szentélyben.
A közlemény szerint az idei évben a bar sem a lakók támogatásával, sem a nehezedő gazdasági helyzettel nem tudott versenyre kelni, így a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy bezárják az intézményt.
Hogy mit hoz a jövő? Nem mondjuk, hogy nem nyitjuk meg többé a kapuinkat, de az elmúlt hét év megszokott módján ezen a héten leszünk utoljára. Reményeink szerint jövőre egy új időszakot indítunk el veletek közösen, ami már kevésbé lesz zene, de továbbra is innovatív, közösségi élmény maradhat
– írták a közösségi oldalon.
A Pavilon utolsó hetének menetrendje a következő:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- Szerda: a Synapse csapata látogat vissza, érzelmes búcsút ígérve.
- Csütörtök: a Drei_ lányok játszanak az utolsó előtti Pavilon-bulin.
- Péntek: a Radiozora DJ-i, Tsu, Knoll és Maron tartják az utolsó szeánszot.
- Szombat és vasárnap: zene nélkül, de nyitva a bar, hogy a közösség tagjai egy utolsó találkozásra, ölelésre, beszélgetésre összegyűlhessenek.
A Pavilon Bar így hét évnyi közösségi, zenei és buliélményt zár le, de a tulajdonosok bíznak benne, hogy az eddigi tapasztalatokra építve a jövőben új formában térhetnek vissza.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






