A megrendelések drasztikus hiányát elsősorban az okozta, hogy a korábbi kormány ötezer milliárd forintnyi állami beruházást fagyasztott be a 2023-as és 2024-es évben.
Váratlan fordulat a magyar gazdaságban: van olyan ágazat, amelyik pillanatok alatt majdnem a felére zsugorodott
2026 januárjában az ipari termelés volumene 2,5 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. A munkanaphatással kiigazított adatok alapján ugyanakkor 0,3 százalékos növekedés látható. A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index szerint az ipari kibocsátás 1,5 százalékkal meghaladta a 2025. decemberi szintet - derült ki a KSH adataiból.
Az ipari export volumene 0,5 százalékkal nőtt éves alapon. A feldolgozóipari kivitel közel harmadát adó járműgyártás exportja 1,3 százalékkal, a számítógép, elektronikai és optikai termékek kivitele 9,5 százalékkal emelkedett. A belföldi értékesítés visszaesett. Az ipar hazai eladásai 2,8 százalékkal, a feldolgozóiparé 7,9 százalékkal csökkentek.
Az iparon belül a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 2,6 százalékkal mérséklődött. A bányászat kibocsátása 45 százalékkal esett vissza, miközben az energiaipar termelése 6,7 százalékkal nőtt. A feldolgozóipari termelés 26 százalékát adó járműgyártás volumene 0,2 százalékkal csökkent. A közúti gépjármű gyártása 3,4 százalékkal nőtt, a járműalkatrészek gyártása viszont 3,1 százalékkal visszaesett.
A számítógép, elektronikai és optikai termékek gyártása 17,4 százalékkal bővült. A számítógép és perifériás egység gyártása 90 százalékkal emelkedett, miközben az elektronikai alkatrészek és áramköri kártyák gyártása 27 százalékkal csökkent.
- A villamos berendezés gyártása 10,4 százalékkal nőtt. Az akkumulátor és szárazelem gyártása 27 százalékkal, a villamos motorok és áramfejlesztő berendezések gyártása 10,7 százalékkal bővült.
- Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 5,3 százalékkal csökkent. A húsfeldolgozás és húskészítmény gyártás 4,3 százalékkal maradt el az előző év januárjától.
- A gumi, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 12,2 százalékkal esett vissza, míg a fémalapanyag és fémfeldolgozási termékek termelése 1 százalékkal csökkent.
- A vegyi anyag és vegyi termék gyártása 27 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A kokszgyártás és kőolaj feldolgozás kibocsátása 33 százalékkal csökkent.
Területi bontásban három régióban nőtt az ipari termelés, ötben visszaesett. A legnagyobb bővülést Közép Dunántúlon mérték, ahol a kibocsátás 11 százalékkal nőtt. A legnagyobb visszaesés a Dél Alföldön volt, ahol 19,1 százalékos csökkenést regisztráltak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A feldolgozóipari ágazatok új rendeléseinek volumene 5,2 százalékkal nőtt éves összevetésben. Az új belföldi rendelések 7,8 százalékkal csökkentek, az új exportrendelések viszont 7,2 százalékkal emelkedtek. Az összes rendelésállomány január végén 22 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet.
Újabb pénzcsap megnyitását helyezték kilátásba: óriási felzárkóztatási forráshoz juthat Magyarország
Akár 92 milliárd forintnak megfelelő norvég támogatáshoz is juthat Magyarország, ha nyárig sikerül megállapodni a hamarosan megalakuló Tisza-kormánnyal.
Hatalmas hibát vallott be Ursula von der Leyen: új csodafegyver mentheti meg Európa energiaellátását
Az energiabiztonsági kihívások és az újabb geopolitikai válságok hatására az Európai Unió felismerte az atomenergia, különösen a kis moduláris reaktorok (SMR) stratégiai jelentőségét.
-
Nem az AI veszi el a munkánkat (x)
Viszont az fogja eldönteni, ki marad talpon
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








