7 °C Budapest
A legendás magyar zenekar bejelentette: vége, feloszlanak, több koncert nem lesz

A legendás magyar zenekar bejelentette: vége, feloszlanak, több koncert nem lesz

2025. május 23. 10:47 2 perc

Hivatalosan is bejelentette feloszlását a Margaret Island. Az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb hazai zenekara – amely 11 év alatt öt lemezt jelentetett meg és több száz koncerttel örvendeztette meg rajongóit – közösségi oldalaikon közölt búcsúüzenetben jelentette be döntését.

„Annyi minden történt már, hogy a szívben épp elfér” – kezdődik a közlemény, amelyben az alapító tagok, Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf személyesen szólítják meg a rajongókat. A zenekar tagjai visszatekintenek a fonyódi Sellő büfés kezdésekre, a Sziget nagyszínpadáig tartó útra, és köszönetet mondanak minden közösen megélt pillanatért.

A zenekar döntésének hátterében elsősorban a tagok egyéni fejlődése és megváltozott motivációi állnak. Mint írják, az elmúlt hónapokban sokat dolgoztak magukon és egymással is, de végül arra jutottak, hogy más irányba tartanak az álmaik és jövőképeik.

„Hiszünk abban, hogy a változás jó dolog, és egy történet lezárása mindig új kezdeteket rejt magában” – olvasható a közleményben, amely ugyanakkor biztosítja a rajongókat arról, hogy a búcsú barátságban és egymás iránti tisztelettel történik.

A zenekar utolsó koncertjét október 2-án tartja a Budapest Parkban, amely méltó zárása lesz a Margaret Island történetének. A nyár folyamán azonban még számos koncerten találkozhatnak a rajongók a zenekarral – az együttes célja, hogy a hátralévő időben minél több örömet adjanak vissza közönségüknek.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

„Végtelen csak veletek együtt a történet…” – zárják soraikat a tagok, akik egy meghatározó fejezetet zárnak le a magyar zenei életben, de minden bizonnyal új utakon folytatják majd a zenélést, egyénileg vagy más formációkban.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?