Lindsey Vonn-ra még vár legalább egy műtét, a lábadozása sem ért még véget.
Nagyszerű versenyzéssel bronzérmet nyert a magyar női kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián.
A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású magyar hajó kedden az előfutamból másodikként közvetlenül a csütörtöki döntőbe jutott, ahol nagy meglepetést okozott azzal, hogy harmadikként ért célba.
A táv első felében ötödikként haladt a magyar hajó, de féltávnál már harmadik volt, és ezt a pozícióját nagy versenyben meg is őrizte. Az első két helyen az új-zélandiak és a németek végeztek. A női négyes a magyar küldöttség kilencedik érmét - a harmadik bronzot - szerezte a párizsi olimpián.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







