A decemberben elhunyt Kálloy Molnár Péter egyik utolsó televíziós szereplése kerül adásba szombaton a Kincsvadászok VIP új részében.
Ilyen hétvégével zártuk a múlt hetet: a Forma-1 és Ed Sheeran meghozta a magyarok szerencséjét
Kirobbanó hétvégét hozott a fővárosnak a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj, amelyre a július 20-i Ed Sheeran-koncert is ráerősített. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint július 19-21. között Budapest 38 százalékkal több külföldi látogatót és 36 százalékkal több belföldi utazót látott vendégül, mint tavaly. A hazai és a nemzetközi vendégek által eltöltött vendéjszakák száma egyaránt 25 százalékkal haladta meg az előző évi versenyhétvége forgalmát - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken.
Az adataik szerint a legtöbben az Egyesült Királyságból, Németországból, Hollandiából és Lengyelországból utaztak Budapestre, csaknem 85 ezer vendéget köszönthettek a budapesti szálláshelyek. A július 19-21. között Budapesten megszálló vendégek csaknem 90 százaléka az országhatáron túlról érkezett, a 76 ezer nemzetközi turista összesen 145 ezer vendégéjszakát töltött a magyar fővárosban.
A vendégéjszakák mintegy 50 százalékának a főváros szállodái, 39 százalékának pedig a magán- és egyéb szálláshelyek örülhettek a Magyar Nagydíj időszakában. Közölték, a versenypályához legközelebb eső településeken, Gödöllőn, Mogyoródon, Kerepesen, Veresegyházon is csaknem ötször annyi vendégéjszaka, és csaknem háromszor annyi vendég realizálódott a szálláshelyeken, mint a futam előtti hét azonos időszakában; Mogyoródon szállt meg a legtöbb turista, csaknem 2000 vendégéjszakát töltve a három nap során.
Címlapkép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







