Kihúzták a Hatoslottó 2026/29. heti, vasárnapi nyerőszámait. Lássuk, elvitte-e valaki az X millió forintos főnyereményt!
Kimondták a súlyos igazságot: hiába óriási a baj, ez sok magyar nyugdíjasnak megfizethetetlen lenne
Verebes István, aki hat éve szorul hallókészülékre, egy új film forgatásai során, az esti jelenetek miatt szembesült azzal a problémával, hogy nappal kellett töltenie a készülékét, ami nem kis kellemetlenségeket okozott számára - közölte a Blikk.
Hat évvel ezelőtt kezdődött Verebes István számára az a periódus, amikor hallókészülékre lett szüksége, melynek beszerzési költsége 600 ezer forintot tett ki. A készülék napi használata mellett éjszakai töltésre is szükség van. Azonban új filmjének forgatása során esti jelenetek miatt napközben kellett töltögetnie a hallókészülékét, ami kellemetlenségeket okozott számára.
Hiszen amikor nem használta a kütyüt, akkor nem hallotta a kollégáit a nappali órákban. Verebes arról is beszélt, hogy a szerkezet állami támogatással került ennyibe, és tisztában van vele, hogy ez megfizethetetlen lehet sok nyugdíjas számára. A színész elmesélte azt is, hogy míg korábban sok ajánlatot visszautasítot, mostanra kevesebb felkérés érkezik hozzá, pedig nyitott lenne új projektek felé. Bár hozzátette, már nehezebben lelkesedik ezekért mint korábban.
Tömegével váltottak jegyet erre a filmre a magyar mozikban: elkapkodták az IMAX‑helyeket a hétvégére
"Mindannyian ismerjük a művet, mindannyian tudjuk, mit jelent, tudjuk, mit ígér, és remélhetőleg a film közönsége is úgy érzi majd, hogy betartottuk ezt az ígéretet"







