Magyarországon jelentősen megnövekedett a Hepatitis A vírusfertőzések száma, idén már 1800 esetet regisztráltak, ami többszöröse a korábbi évek adatainak.
Meg kell próbálni jobban odafigyelni, nem keverni az italokat, nem üres gyomorra inni, valamint enni az este folyamán és megfelelő módon hidratálni - osztotta meg a másnaposság elkerülésére szolgáló tanácsait Zacher Gábor toxikológus.
„A berúgásban a legrosszabb a másnap” – jelentette ki Zacher Gábor toxikológus, aki szerint ezt a borzalmas fejfájós-émelygős állapotot csak egyféleképpen lehet elkerülni. Elmondta, az egyetlen jó recept, hogy meg kell próbálni jobban odafigyelni, nem keverni az italokat, és nem üres gyomorra inni, valamint enni az este folyamán. Emellett a hidratálás is kulcsfontosságú lehet.
Szerinte egy buliban 1,5-2 liter ásványvizet érdemes elfogyasztani, mert az alkohol kitágítja a perifériás ereket, izzadás és folyadékvesztés történik, ezt pedig pótolni kell.
Sőt, nem is ásványvizet, hanem valamilyen izotóniás italt lenne érdemes közben inni, ami az egyéb elveszített nyomelemeket is tudja pótolni
– árulta el a Telexnek adott videós interjúban a szakember. Végül hozzátette, amennyiben ezeket a bulizók betartják, akkor emlékezni fognak arra, mit történt este. "Ha már elmegy valaki bulizni, akkor ne azért menjen el, hogy 11-kor feküdjön a sarokban" – fűzte hozzá a toxikológus.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Itt a Pénzcentrum 2025-ös Boldogságtesztje: töltsd ki, hogy kiderüljön, mennyire boldog nép a magyar
Egy új kutatás keretében ismét arra keressük a választ, hogy milyen tényezők határozzák meg leginkább a hazai lakosság jóllétét és mindennapi elégedettségét.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








