Csütörtök este újra sorsoltak a Hatoslottón, ahol ezúttal 221 millió forint volt a várható főnyeremény.
Egy kommentelő fejtette meg a tökéletes balatoni lángos titkát: erről még a parti büfések sem tudnak?
Az év végének közeledtével sokan gondolják végig, hogy mi történt velük az óévben, mely időszak volt a kedvencük, mit csinálnának kicsit másképp. 2023 lezárása képpen a Pénzcentrum videóblogja, a CashTag sem tesz másként: az év utolsó részében felidéztünk pár fontosabb témát, és összegyűjtöttük az azok kapcsán érkezett top kommenteket is.
Az idei évről elmondhatjuk, hogy igazi mérföldkő volt a CashTag életében: az év elején megújítottuk a műsort - ami nemcsak külsőre változott meg, hanem tartalmilag is -, a legújabb részek pedig már hetente érkeztek. Ennek köszönhetően 2023-ban rengeteg helyen jártunk, nagyon sok érdekes emberrel készítettünk interjút, érdekes témákat dolgoztunk fel. Nem véletlen, hogy videóinkhoz rengeteg hozzászólás érkezett a nézőinktől, amik közül a CashTeg legújabb, egyben évadzáró részében ki is emeltünk párat.
A desszertlángos a fitalok veszte
Örök téma nyaranta Magyarországon, hogy a Balatonnál milyen árak vannak, azon belül pedig gyakran elemezzük a lángost, mint a nyaralás költségeinek egyfajta fokmérőjét. Idén ezért a CashTag riporterei eltöltöttek egy napot a Balatonnál, hogy bemutassák a lejutás költségeit, a strandbelépők, a szolgáltatások, a különböző ételek és italok árát. És természetesen azt is külön megvizsgálták, hogy mekkora ráfordítással juthattunk lángoshoz a tónál.
Mondanunk sem kell, a CashTag ezen epizódja komoly visszhangot keltett a kommentelők között, rengetegen osztották meg véleményüket a tartalmat illetően. Ezek közül az abszolút kedvencünk:
Az a baj, hogy sz@r a lángos, hiába drága...hát só nincs a tésztában elég, akkor meg mit akarunk? Lángost meg régen ebéd után ettünk desszertnek, azért néznek ma így ki a fiatalok, mert most ebédre van lángos.
Persze ezen felül is érkeztek magvas gondolatok a kommentelektől. Volt, aki hosszabban, volt aki rövidebb véleményt fogalmazott meg. Utóbbira jó példa egy nézőnk véleménye, aki csak annyit írt a videóhoz: "túlzás!".
Fekete Laci ereje és a grillcsirke
Egy másik részben azt a kérdést jártuk körül, hogy vajon az energiaital vagy a kávé károsabb az emberi szervezetre? A CashTag vonatkozó epizódjában megszólalt dr. Zacher Gábor is, aki a koffein káros hatásairól és a függőségről is beszélt nekünk.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A videó, csakúgy mint a balatoni nyárról szóló epizód, komoly reakciókat váltott ki. A szakmai szervezetek mellett a kommentelők sem voltak restek megosztani véleményüket, ennek köszönhetjük az alábbi gyöngyszemet:
"FEKETE LACI IS ANNAK KÖSZÖNHETTE AZ EREJET?"
Nos, ennek kapcsán le kell szögeznünk, hogy mindenre azért mi sem tudjuk a választ. Ugyanakkor Pintér Gábor, a CashTag riportere úgy tudja, Fekete Laci az erejét a grillcsirkének köszönhette.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







