2025 novemberében az ESA Juice űrszondája öt tudományos műszerével vizsgálta a 3I/ATLAS üstököst.
Vadonélő mosómedvéket filmeztek a MATE gödöllői vadbiológus kutatói egy Budapesttől 30 km-re fekvő erdős területen. A kutatók azt feltételezik, hogy a főváros szomszédságában valószínűleg fogságból szökött egyedek telepedtek meg és kezdtek el szaporodni.
A MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének munkatársai az Európai Unió által támogatott Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium programban azt vizsgálják, hogy milyen hatásai vannak az idegenhonos, inváziós emlősfajoknak. E vizsgálat keretében talajra és bokrokra épített műfészkeket, valamint fára szerelt odúkat helyeztek ki tojásokkal, a fészekrablókat pedig vadkamerákkal érték tetten – így kapták lencsevégre a mosómedvéket is.
„Ez a faj Európa számos országában megtelepedett már, a növekvő állomány pedig számtalan nehezen kezelhető problémát okoz. Amennyiben a hazánkban talált állomány intenzív növekedésnek indul, az a hazai őshonos fajokra is veszélyt jelenthet” – mutatott rá Dr. Katona Krisztián, a MATE egyetemi docense, a kutatás szakmai vezetője.
A szakértő hozzátette, hogy a mosómedvék leginkább tojásokkal, hüllőkkel, békákkal, rovarokkal és gyümölcsökkel táplálkoznak. Viszonylag gyorsan szaporodnak, egy nősténynek pedig évente akár öt-hat utóda is lehet.
Jelenleg Magyarországon valószínűleg még csak néhány tucat egyed élhet és mivel jellemzően éjjel aktívabbak, ezért nem valószínű, hogy bárki találkozna velük. Ha ez esetleg mégis megtörténne, akkor nem javasolt megközelíteni őket, mert haraphatnak és fertőzéseket terjeszthetnek.
Itt a Pénzcentrum 2025-ös Boldogságtesztje: töltsd ki, hogy kiderüljön, mennyire boldog nép a magyar
Egy új kutatás keretében ismét arra keressük a választ, hogy milyen tényezők határozzák meg leginkább a hazai lakosság jóllétét és mindennapi elégedettségét.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








