Csík János már több mint egy éve jelezte szándékát a tagoknak.
2022-ben 17 776 könyvet, illetve füzetet adtak ki Magyarországon, mely meghaladta a 2021-es és 2020-as kiadványszámokat. Ezek 65,2 százaléka magyar szerző műve volt. A példányszámok is jelentősen emelkedtek a tavalyi évben, 43 millió 898 ezer példányt nyomtattak, 11,4 százalékkal többet mint 2021-ben. A kiadott könyvek 91,5 százaléka magyar nyelvű, de angolul, németül, franciául, sőt lengyel, norvég, finn, ógörög vagy ruszin nyelven is adtak ki könyveket tavaly. Az irodalmi témájú kötetek teszik ki a kiadványok csaknem felét.
A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint a kiadott művek száma és példányszáma is meghaladta tavaly a 2021-es évi eredményeket. A 2022-ben kiadott 17 776 könyv és füzet 3,5 százalékkal több, mint 2021-ben és 17,3 százalékkal több, mint 2020-ban. A példányszámok még nagyobb arányban nőttek, egy év alatt 11,4 százalékkal, a két évvel korábbi adatokhoz képest pedig 36,2 százalékkal. A magyr szerzők művei az összes kiadott mű 65,2 százalékát adták, angol nyelven a kiadványok 2,1 százaléka jelent meg.
A tájékoztatási adatbázis szerint a magyar szerzők művei jelentős többségben vannak mind a kiadott művek száma, mind példányszám tekintetében. Ha kategóriánként megvizsgáljuk, akkor a tudományos, szépirodalom, ifjúsági és gyermekirodalom terén találunk nagyobb arányban külföldi szerzőket. A legtöbb kiadott mű a szépirodalom kategóriába sorolható, sok ismeret, de sok ismeretterjesztő, szakmai és ifjúsági és gyermekirodalmi kötet is kiadásra került.
Példányszámokat tekintve pedig a szépirodalomi művek 66,2 százalékát a külföldi szerzők művei teszik ki. A tankönyvek példányszáma pedig kimagasló minden kiadványtípushoz képest. Ha a témaköröket nézzük az irodalomtörténet, kritika dominál, csaknem a megjelent művek felét adja. 3 százalék feletti arány képvisel a történelem, életrajz; a filozófia, pszichológia; a vallás, hittudomáy; a földrajz, utazás; az orvostudomány és a nyelvészet témaköre is.
A kiadott könyvek többségében magyar nyelvűek, az 17 776 műből 16 271 darab, vagyis 91,5 százalék magyar nyelvű volt, további 872 magyar és idegennyelvű. A csak idegennyelvű kiadványok közül az angol nyelvűek vezetnek, utánuk a német és a szerb nyelvű kötetek. 1-1 könyv még albán, arab, cseh, finn, japán, norvég, portugál és ruszin nyelven is megjelent.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kiadott szépirodalmi művek 69,7 százaléka regény vagy elbeszélés volt, 15,9 százaléka vers vagy antológia és a további 14,5 százalék színmű, műsorfüzet vagy egyéb széppróza. A szépirodalmi kiadványok 14,1 százalékban származtak már nem élő szerzőktől, tehát a megjelent művek zöme kortárs.
Komoly bejelentés jött az Ötöslottó, Hatoslottó hétvégi sorsolásáról: indulhat a roham a lottózókba?
Nemcsak az Ötös, hanem a Hatoslottó is milliárdossá teheti azt, aki jól tippel ezen a hétvégén.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.