Akár félmillió forintot is érhetnek ezek a régi könyvek: bármelyik magyar polcán ott lapulhat egy
A többség és a hétköznapi gyakorlat általában a II. világháború végétől datálja az antik könyvek besorolását.
A többség és a hétköznapi gyakorlat általában a II. világháború végétől datálja az antik könyvek besorolását.
Az Eurostat legfrissebb statisztikájából az derül ki, hogy Európában még eszük ágában sincs az embereknek letenni a könyveket.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Megjelent egy, a könyvek árkötöttségéről szóló törvényjavaslat a kormány honlapján.
Hiába a gazdasági nehézségek, a hazai könyvpiac legnagyobb kereskedői azt tapasztalják, az emberek kitartanak az olvasás mellett.
Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy mennyi idő alatt térül meg egy-egy könyv ára, illetve hogyan és mennyiért lehet belevágni a gyűjtésbe.
A kiadott könyvek 91,5 százaléka magyar nyelvű, de angolul, németül, franciául, sőt lengyel, norvég, finn, ógörög vagy ruszin nyelven is adtak ki könyveket tavaly.
Amíg októben átlagosan 4550 forint volt a legnagyobb példányszámban eladott könyvek ára, novemberre csaknem 500 forinttal emelkedett az átlagár.
Lapunk értesülései szerint a könyvek idén mintegy 20-30 százalékkal kerülnek több, mint tavaly.
Az elszállt papírárak jelenleg leginkább a kisebb, elsősorban szakkönyvkiadókat sújtják erőteljesen.
Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.
Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét, a Dobozvárost.
Az évi 50-55 milliárd forint árbevételű hazai könyvkiadás átlagosan 30%-át teszik ki a gyermek és ifjúsági könyvek. De mi van a számok mögött?
Az antikvár könyvek piaca drasztikusan átalakult az online világ betörése és a megváltozott felhasználói szokások miatt.
Annyira megdrágult az alapanyag, hogy a kereskedőknek muszáj lesz árat emelniük.
Jeff Bezos net worth: mennyi Jeff Bezos vagyona, hol van Jeff Bezos háza, mennyit ér Jeff Bezos yacht óriása? Hol tart Jeff Bezos space cége, a Blue Origin, mennyit ér az Amazon?
Viharos éveken van túl a könyvkiadós és könyvkereskedői szakma Magyarországon.
Jöhet a digitális forradalom.
Félő, hogy az Alexandra miatt összeomlana a magyar könyvpiac.
Itt a legújabb bestseller lista!