16 °C Budapest
Debrecen, 2019. március 22.Lottószelvényeket tölt ki egy játékos Debrecenben, a Szerencsejáték Zrt. Darabos utcai lottózójában 2019. március 22-én. Minden idõk harmadik legnagyobb nyereménye, 3,414 milliárd forint a tét az Ötöslottó hétvégi sorsolásán.MTI/Czeglédi Zsolt

Óriási akciót dobott be a Szerencsejáték Zrt.: nem mindennapi dolgot sorsolnak ki a lottózók között

2023. május 9. 14:58

Már közel 800 ezren használják a nemzeti lottótársaság 2017-ben bevezetett Játékoskártyáját, amelynek igénylése mostanra országosan már 4300 ponton lehetséges. A Játékoskártya célja, hogy ingyenesen elérhető kényelmi funkciókat biztosítson birtokosai számára, valamint használatával további nyereményekhez is juthassanak a szerencsések.

A forgalmi adatok alapján a számsorsjátékokat vásárlók körében a legnépszerűbb a Szerencsejáték Zrt. 6 éve indult Játékoskártyája, használói között pedig nagyjából egyenlő arányban vannak a nők és a férfiak. A szolgáltatás segítségével többek között olyan kényelmi funkciókat lehet igénybe venni, mint például a kedvenc szelvények rögzítése, így az értékesítőhelyen a vásárlásnál már nem kell minden alkalommal újra a papíralapú segédszelvényt kitölteni.

Rendkívül hasznos funkció, hogy amennyiben a játékos elérhetőségként megadja e-mail címét, akkor automatikus nyereményértesítést kap, valamint a 200. 000 forint alatti nyeremények a sorsolást követő 80. nap után automatikusan átutalásra kerülnek - az előre megadott bankszámlaszámra -, ha addig nem vette fel a nyertes.

A Játékoskártya birtokosai plusz védelmet is kapnak, ugyanis - a biztonsági szint beállításával - az esetlegesen elvesztett nyertes szelvényekkel elért nyereményt - a kártya hiányában - más nem veheti át. A nemzeti lottótársaság egyedi lehetőségeket is biztosít a szolgáltatást használók számára, a Játékoskártyával rendelkező játékosok - a külön nyereményjátékok mellett - a mostani akcióban fődíjként egy különleges személyautót nyerhetnek.

A Szerencsejáték Zrt. számára kiemelten fontosak a felelős játékszervezési elvek. A kártya használatával lehetőség van - az értékesítőhelyi szerencsejáték vásárlásoknál is - a játékra fordított összeg vagy a veszteség korlátozására napi, heti vagy havi időszakra és akár játékokra vonatkozóan is. Ezen limitek beállításával elkerülhető a túlzásba vitt mértékű szerencsejáték.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

borítókép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA 

NEKED AJÁNLJUK
Elhunyt Sebő Ferenc

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző és népzenekutató. Ő

Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?