Az életkor előrehaladtával a látás élességének megváltozása elkerülhetetlen biológiai folyamat.
A sok évtizedes múltra visszatekintő analóg televíziócsatornák mára gyakorlatilag teljesen eltűntek, kizárólag csak a kábeltelevíziós rendszerekben érhetők még el, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint azonban várhatóan néhány éven belül ott is visszaszorul vagy teljesen megszűnik az analóg televízió.
Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy az analóg televíziók helyét a digitális szolgáltatások vették és veszik át. A digitális médiatartalmak internetalapú továbbításának két, szinte azonos technológiai alapokon nyugvó megoldása terjedt el: az OTT-TV és az IPTV. Az NMHH arra hívta fel a figyelmet, hogy a két rendszer között jelentős különbségek vannak.
Az OTT-TV a publikus internet "felett" megvalósított IP-alapú médiastreaminget vagy ismertebb nevén Internet TV-t jelent. A nevét is innen kapta: "az internet tetejére ülve" - angolul Over The Top (OTT) - jut el a tartalom a felhasználóhoz.
A felhasználó az internetkapcsolatán keresztül tudja elérni azokat a videostreaming-szolgáltatókat, melyeket Internet TV Service Providernek (ITVSP) vagy a ma divatos nevén OTT-TV-szolgáltatónak hívnak - tették hozzá. A legismertebb OTT-TV-szolgáltatók: a YouTube, a Netflix, az ITT/OTT.TV, a Hulu, az Amazon Prime Video, a Disney+ és a HBO Max - írták.
A közlemény szerint a felhasználók teljes egészében ugyanazt az internet-hozzáférést használják az OTT-TV-szolgáltatások igénybevétele során, amelyet egyébként a többi IP feletti szolgáltatás is használ.
Ezért a felhasználói internetkapcsolat sebességének változása jelentős minőségromlást okozhat a továbbított médiatartalom lejátszásában.
Ilyen hibajelenség lehet, hogy egy-egy pillanatra megakad a lejátszás, elmegy a kép és/vagy a hang, vagy akár hosszú időre leáll a lejátszás. A hibák csökkentése érdekében a kiválasztott tartalom több, különböző minőségben is rendelkezésre áll a lejátszás alatt.
Úgy folytatták, hogy az IPTV-szolgáltatás szintén IP-alapú médiatovábbítást alkalmaz, ám mindezt garantált minőségben teszi. Ez nem a publikus internethez, hanem közvetlenül az internetszolgáltató IP-alapú menedzselt hálózatához csatlakozik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mivel egy ilyen hálózat kiépítése, fenntartása és az erre épülő szolgáltatások bevezetése jelentős költséggel jár, ezért szinte kizárólag a már piacon lévő és jelentős hálózati infrastruktúrával rendelkező távközlési szolgáltatók alakítottak ki IPTV-rendszereket. Néhány ismert IPTV-szolgáltató: Magyar Telekom, Verizon Fios TV, DIRECTV STREAM, Movistar+, Orange TV - fűzték hozzá.
Mind az OTT-TV, mind pedig az IPTV esetén elérhető számos olyan kiegészítő szolgáltatás is, amelyeket ma már természetesnek veszünk, ha leülünk egy TV-készülék elé. Ilyen a Video-on-Demand (VoD) szolgáltatás, amely egy modern, digitális videótékaként alkalmas arra, hogy a különböző eszközök grafikus, könnyen kezelhető felületén a felhasználók kiválaszthassák az őket érdeklő audiovizuális tartalmakat.
A Timeshift (időcsúsztatás) szolgáltatás a technológiai fejlődés egyik "élvezeti cikke", míg a Personal Video Recorder (PVR) egy személyes célokat szolgáló digitális felvevőeszköz.
Az NMHH szakemberi szerint az IPTV és az OTT-TV-szolgáltatás ugyanazt a felhasználói élményt nyújthatja, feltéve, hogy sem a hálózat, sem pedig a rendszer szoftveres működtetése nem gátolja ebben.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







