A város vezetése most drasztikus lépésre szánta el magát: tíz év után törlik a népszerű fesztivált, mert a túlturizmus már a mindennapi életet veszélyezteti.
119. születésnapját ünnepelte vasárnap a japán Tanaka Kane, akit a világ legidősebb embereként tart nyilván a Guinness Világrekordok.
A Fukuokában élő asszonyt, aki egy évvel az orosz-japán háború kitörése előtt született, 2019 márciusában, 116 évesen ismerték el a világ legidősebb személyeként. Minden idők leghosszabb életkorú japánja lett, amikor elérte a 117 éves és 261 napos életkort.
A matróna egy idősotthonban él, ahol kézmozdulatokkal kommunikál a személyzettel, és gyakran foglalja el magát számkirakókkal. Szereti a csokoládét és a szénsavas üdítőitalokat. Hozzátartozói szerint "rövidtávú céljai" között szerepel, hogy megérje a 120 évet.
Tanaka egyébként, hosszú kora ellenére, nem volt mindig egészséges, több alkalommal gyógyult ki például a rákból. Egy korábban készült interjúban azt is elárulta, szerinte mi a hosszú életének titka. Mint mondta,
Istenbe vetett hitemnek, a családnak, az alvásnak, a reménynek, a jó ételeknek és a matematika gyakorlásának köszönhetem.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Tanakának nyolc testvére volt, ő hetedikként született. 19 évesen ment férjhez. Amikor férje és legidősebb fia elment a második kínai-japán háborúba, kifőzdét nyitott, hogy eltartsa családját.
A borítókép illusztráció!
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







