Andy Burnham hétfőn hivatalosan is átvette a brit miniszterelnöki posztot, miután Keir Starmer benyújtotta lemondását.
Mellékállást kellett vállalnia a sorozat mellett Kárpáti Rebekának, mert nem jött ki a fizetéséből. Mint a celeb elárulta, a Jóban Rosszban után kapott pénzből nem jött ki 25 négyzetméteres albérlete és a megélhetése.
Valódi celebfelvonulás volt hétvégén a Hungaroringen. Kárpáti Rebeka is feltűnt a Magyar Nagydíj VIP-jében, ahonnan egy nosztalgikus poszttal jelentkezett a Jóban Rosszban sztárja.
Mint elárulta, korábban hostessként dolgozott az F1-es futamokon a sorozat mellett.
Azért is dolgoztam itt anno, mert már 19 éves korom óta egyedül élek és tartom el magam, és az akkori sorozatból, amiben játszottam, sajnos nem tudtam kifizetni a 25 nm-es kis albérletemet + megélhetésemet. Ezeket csak azért mondom el, mert bár sok ilyen nem jön, de azért akadnak a »neki könnyű« és a »mindent aláraktak« kommentek. Pár évvel ezelőtt sosem gondoltam volna, hogy mint vendég hívnak el a rendezvényre, ráadásul a Paddock Clubba, ahol korábban dolgoztam
írta az Instagrammon.
Tömegével váltottak jegyet erre a filmre a magyar mozikban: elkapkodták az IMAX‑helyeket a hétvégére
"Mindannyian ismerjük a művet, mindannyian tudjuk, mit jelent, tudjuk, mit ígér, és remélhetőleg a film közönsége is úgy érzi majd, hogy betartottuk ezt az ígéretet"







