December 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról vitázott kedden az Országgyűlés.
Szenvednek a csapatok az F1-ben: nem jönnek be úgy a fejlesztések, mint remélték, borulhat minden?
Az új szabályok egyúttal nagyobb teret adnak a fejlesztéseknek is, hiszen a csökkenő hozadék elve alapján még a fejlesztési görbe elején járnak a csapatok, így a frissítésekkel most jelentős előrelépést lehet elérni - írja cikkében a Motorsport.com.
A 2026-os szezonra bevezetett új szabálycsomag alaposan felkavarta a Formula–1 erőviszonyait. Míg az előző fejlesztési ciklust a McLaren zárta az élen, most a Mercedes vette át a vezető szerepet.
Bár a szezon elején a Mercedes dominált, a Ferrari agresszív fejlesztési politikába kezdett az SF-26-tal, és a maranellói munka meg is hozta a gyümölcsét, hiszen Lewis Hamilton és Charles Leclerc is győzni tudott Spanyolországban, illetve Nagy-Britanniában. Ez a stratégia többek szemében is gyanút keltett, elsősorban Toto Wolffnál, aki megkérdőjelezte, hogy a Scuderia a gyakori fejlesztések mellett képes-e a költségplafon alatt maradni.
Fred Vasseur nem örült annak, hogy régi barátja épp az ő csapatát vette célba. A Ferrari francia csapatfőnöke szerint az ő fejlesztéseiket a valóságosnál jóval nagyobbnak állítják be.
Furcsának találtam ezt a megjegyzést, hiszen minél több teljesítményt tudsz kihozni az autóból a szezon elején, annál jobb. Sokkal kifizetődőbb néhány tizedmásodpercet nyerni öt futamra, mint csak az utolsó kettőre
– magyarázta, hozzátéve, hogy sokszor csak apró módosításokról van szó, nem pedig átfogó csomagokról.
Míg a Ferrarinak és a Red Bullnak megvan a tőkéje és az erőforrása a folyamatos fejlesztéshez, a mezőny hátsó felében ez jóval bonyolultabb feladat. James Vowles, a Williams csapatfőnöke elmondta, hogy istállója hatékonysága elmarad a tíz éve bejáratott csapatokétól.
A Mercedes tizenkét éven át építette ki a kapcsolatait a legjobb beszállítókkal. Ha ez a háttér hiányzik, két év alatt képtelenség bepótolni azt, amit máshol egy évtized alatt építettek fel
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– fogalmazott a Williams főnöke, rámutatva arra, hogy a mezőny végén található csapatoknak sokkal több pénzbe és időbe kerül az alkatrészek legyártása.
Az Aston Martin a rajtrács végén találta magát a katasztrofális szezonkezdés után, és csupán a monacói futamon megszerzett egyetlen pontjának köszönhetően előzi meg az újonc Cadillacet. Az AMR26 eddig alig kapott frissítést, de a nyári szünet előtti Magyar Nagydíjra átfogó csomagot ígért a csapat. Mike Krack technikai igazgató szerint minden istálló a saját ütemtervét követi.
Ha minden héten új fejlesztést hozol, azt már hosszú idővel korábban meg kell tervezned. Nem teheted meg, hogy ha Ausztriában gyenge voltál, akkor egy héttel később, Silverstone-ban már egy új csomaggal lépsz pályára
– mutatott rá az Aston Martin technikai vezetője.
Budapesten kezdődött a csoda, most jött el a vég: zokogva búcsúztatták a visszavonuló világklasszist
Az argentin válogatott 3-0-ra legyőzte Benint szerda hajnalban Lionel Messi búcsúmérkőzésén.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







