Újra életjelet adott Klein Dávid: így áll most a pakisztáni nyolcezres csúcs meghódítása

A hajnali fél hármas indulás után Klin Dávid és mászótársa egy fizikailag nagyon megterhelő terv megvalósításába kezdett. A cél az egyes tábor teljes felszámolása és a kettes táborba való átköltöztetése volt: ehhez a hármas táborba szánt sátrat, a későbbi ellátmányt, valamint egy százméteres statikus kötelet is magukkal kellett vinniük. A felszerelés elosztását követően hatalmasra duzzadt, nehéz hátizsákokkal vágtak neki a sötét, fagyos útnak - számolt be Klien Dávid az expedíció oldalán.

A terepviszonyok jelentősen romlottak a korábbi bejárás óta, a hó ugyanis sok helyen egészen a szikláig leolvadt, a megmaradt havas lejtőket pedig a folyamatos kőhullás tette különösen veszélyessé. Bár a szerzőt egyre jobban hátráltatta a könnyített hágóvas használata miatt felerősödő bokafájdalma, jó erőnlétüknek köszönhetően biztonságosan átjutottak a legveszélyesebb, omlásveszélyes zónán. Az egyes táborhelyre érve összecsomagolták a sátrat, majd a tűző napon, egyre meredekebb terepen folytatták az emelkedést.

A 6200–6300 méteres magasságban fekvő kettes táborba érkezve az expedíció tagjai találkoztak az egy nappal előttük járó hunza csapattal, akik már a tábor feletti szakaszon dolgoztak az útvonal kiépítésén. A meredek, szinte függőleges hegyoldalban kemény fizikai munkával, a hegyoldalból havat és jeget kibontva alakítottak ki egy megfelelő méretű párkányt a sátor számára. A sátrat végül hókarókhoz és sziklákhoz rögzítették, a szakadék és a perem közelsége miatt fokozottan ügyelve a biztonságra.

Az este közeledtével a ritka magaslati levegő hatásai is jelentkeztek. A szerző még a szervezet oxigénszintjének drasztikus csökkenése előtt, utolsó energiatartalékait mozgósítva havat olvasztott és vacsorát készített. A nap végén, miután az összes felszerelést és a bakancsokat is gondosan a sátorhoz rögzítették, a páros a hálózsákokba húzódva készült fel a fejfájással és émelygéssel járó, elkerülhetetlen akklimatizációs éjszakára.