Közvetítő országok egy tíznapos tűzszüneti javaslattal igyekeznek elkerülni az Egyesült Államok és Irán közötti fegyveres konfliktust.
Túszdráma a szupermarketben: több mint 11 órán át tartott fogva egy pénztárost a támadó, mielőtt a rendőrök közbeléptek Berlinben
Sokkolóval fékezte meg és tartóztatta le a berlini rendőrség azt a férfit, aki több mint tizenegy órán keresztül tartott túszként fogva egy szupermarketben dolgozó pénztárost - jelentette az Euronews. A hatóságok szombat reggel, körülbelül negyed tíz magasságában rohamozták meg az üzletet, ezzel vetve véget a hosszú órákon át tartó túszdrámának. A Bild német lap értesülései szerint a rendőrök elektromos sokkolót alkalmaztak a gyanúsítottal szemben, majd megbilincselték és előállították.
Az elkövető mintegy tizenegy óra húsz percen át tartotta fogva a bolt egyik női alkalmazottját. Szemtanúk beszámolói alapján a férfi péntek este tíz óra körül lépett be az üzletbe, ahol késsel fenyegette meg a pénztárost, és túszul ejtette.
A dpa német hírügynökség tájékoztatása szerint a szupermarketet és környékét órákra teljesen lezárták a hatósági akció idejére. A helyszínen a rendőrség különleges bevetési egysége, a SEK mellett a mentők, a tűzoltók, valamint számos rendőrautó is készenlétben állt, a reggeli órákban pedig a járőrök létrák segítségével próbáltak belátni az üzlethelyiségbe.
A túszejtés teljes időtartama alatt a rendőrségi tárgyalóknak sikerült folyamatos kapcsolatot fenntartaniuk a férfival. Azt egyelőre még vizsgálják, hogy a támadó és az áldozat ismerték-e egymást korábbról.
Az üzletben tartózkodó többi dolgozó sértetlenül ki tudott menekülni az épületből, és azonnal megkapták a mentőszolgálat munkatársainak segítségét. Az egyik alkalmazott a Bildnek felidézte, hogy a támadó a pénztárnál várakozott, de nem akarta feltenni az árukat a szalagra, majd hirtelen előrántotta a kését. Ezt a beszámolót a rendőrség hivatalosan még nem erősítette meg.







