A futballpálya elrendezésének része: a sarokrúgás helye. Fehér jelölővonalak a sportstadion zöld gyepén. Szöglet, foci, futball, football, labdarúgás, pálya, focipálya

Itt van feketén-fehéren, mit tervez a Tisza-kormány a TAO-val: fontos bejelentést tett Pósfai Gábor

2026. július 10. 17:07

A belügyminiszter bejelentése szerint a jövőben szigorúbb átláthatóságra van szükség az állami támogatásoknál, a nemzetközi sporteseményeket pedig költséghatékonyabban kell megrendezni. A sportszövetségek vezetéséből kiszorítanák az aktuálpolitikai szereplőket.

Pósfai Gábor 92 hazai sportszövetség képviselőjével egyeztetett pénteken, majd a közösségi oldalán számolt be a sportirányítás új alapelveiről. A Kálnoki Kis Attila vezette, sportért felelős államtitkárság egyeztetésén hangsúlyozták, hogy a versenysport eredményességének fenntartása továbbra is fontos, ám az állami források elosztását tisztábbá és igazságosabbá kell tenni. Ennek első lépéseként mindenképpen szükséges a TAO-rendszer felülvizsgálata.

A szabadidősport ösztönzése érdekében egységes rendszerbe foglalják a nagyközönség számára is nyitott létesítményeket, ami javítja a kihasználtságukat és érdemben bővíti a lakosság sportolási lehetőségeit. Az ország a jövőben is rendezne jelentős nemzetközi sporteseményeket, ám a korábbiaknál jóval költséghatékonyabban, konkrét bevételi tervek és a társadalmi hasznosság szempontjait mérlegelve.

A már elnyert világversenyeket megrendezik ugyan, de a költségvetésüket szigorúan újratervezik.

A minisztérium kiemelt feladatként kezeli a lakosság fizikai aktivitásának növelését és a fogyatékossággal élők sportjának támogatását. Emellett tisztázták az állami sportvezetés és a sportszervezetek viszonyát is, amely szerint a szakszövetségeket autonóm testületeknek tekintik, és rögzítették, hogy az elnökségi tagok, illetve a vezető tisztségviselők ideális esetben nem vállalnak aktuálpolitikai szerepet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A megújulási folyamat következő lépéseként a szövetségek egy részletes kérdéssort kapnak az államtitkárságtól. Ennek alapján kell bemutatniuk jelenlegi működésüket és kidolgozniuk középtávú fejlesztési terveiket, hogy ősszel a beérkező adatokra támaszkodva közösen alkothassák meg az új magyar sportstratégiát.

A TAO-rendszerről a választások óta sok szó esik, mi is egy cikkben gyűjtöttük össze azt, hogy akár át is szervezheti a kabinet, ugyanis sok kritikát kapott bevezetése óta. A sportági szövetségek azonban szeretnék, hogy bárhogyan is hívják, valamilyen támogatási forma maradjon a magyar sport részére, anélkül ugyanis nagyon sok utánpótláskorú sportoló "kophat ki" a rendszerből. Erről beszélt például lapunknak adott interjújában Madaras Norbert, a pólószövetség elnöke, most újra elolvashatod a lenti dobozra kattintva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?