Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
A 2007-ig a világbajnoki címet viselő orosz nagymester többeket is nyilvánosan vádolt csalással a sakkvilágon belül, csakhogy egyszer se bizonyította az állításait.
A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) egy évre eltiltotta a versenyzéstől Vlagyimir Kramnyik korábbi orosz sakkvilágbajnokot, miután a nagymester bizonyítékok nélkül, nyilvánosan vádolt meg csalással több versenytársát. A szervezet etikai és fegyelmi bizottsága azért hozta meg a büntető határozatot, mert az orosz játékos a közösségi médiában és különböző nyilatkozataiban többek között a cseh David Navarát és az amerikai Daniel Naroditskyt is szabályszegéssel gyanúsította.
A bizottság hangsúlyozta, hogy bár a csalás elleni küzdelem továbbra is kiemelt prioritás, a gyanús eseteket a hivatalos és bizalmas eljárásrendnek megfelelően kell kivizsgálni. Megfelelő bizonyítékok hiányában a nyilvános vádaskodás zaklatásnak és hitelrontásnak minősül.
Kramnyik 2024-ben állt elő azzal a váddal, hogy Naroditsky az online játszmák során csalt, majd a Facebook-oldalán olyan statisztikákat is megosztott, amelyek szerinte Navara és más versenyzők szabálytalanságait támasztották alá. A cseh nagymester később elmondta, hogy a sorozatos támadások komoly lelki problémákat okoztak nála, ami miatt pszichiátriai segítségre is szorult. A 29 éves korában, tavaly október 20-án elhunyt Naroditsky pedig nem sokkal a halála előtt arról beszélt, hogy az alaptalan vádak rendkívül megviselték.
Az 51 éves orosz nagymester, aki 2000 és 2007 között birtokolta a világbajnoki címet, egy ideje már nem vesz részt a szövetség hivatalos versenyein. Pályafutása során hazája válogatottjával háromszor nyert sakkolimpiát, emellett világkupa-győztes, valamint csapatban világ- és Európa-bajnok is volt.
Budapesten kezdődött a csoda, most jött el a vég: zokogva búcsúztatták a visszavonuló világklasszist
Az argentin válogatott 3-0-ra legyőzte Benint szerda hajnalban Lionel Messi búcsúmérkőzésén.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







