A 44 éves edző azt ígérte, nem változtat a bevált módszerein, ugyanakkor tudja, hogy pályafutása eddigi legnagyobb megbízatásában bizonyítania kell.
Az ötödik, E-jelű csoportot mutatjuk ma be, melyben az egyik esélyesnek számító, bivalyerős európai válogatott, a német is szerepel. Bár sokan látatlanban odaadják nekik a csoportelsőséget, az ellenfelek bizony okozhatnak kellemetlen perceket a Nagelsmann-csapatnak - és sokan tartanak attól is, hogy megint egy elképesztő blama lesz a német vb-álmokból.
A világbajnokság E-csoportjában Németország számít egyértelmű favoritnak, mögötte azonban rendkívül érdekes csata várható: Ecuador és Elefántcsontpart is fizikális, gyors csapat, Curacao pedig története első világbajnoki szereplésére készül. A csoport különlegessége, hogy teljesen eltérő futballkultúrák találkoznak egymással, így könnyen előfordulhatnak váratlan eredmények.
A Pénzcentrumon a vb kezdetéig bemutatjuk a 12 csoport minden eddiginél több, 48 résztvevő válogatottját: kitértünk arra, kikre érdemes egyénileg is figyelni, valamint a játékban mire lehet előzetesen számítani, amikor a csapat pályára lép. Az eddigi négy csoportbemutatót ide kattintva olvashatod el:
Németország: siker, vagy bukás - nincs más
A német válogatott az elmúlt évek hullámzása után ismét stabilabb képet mutat: a Bayern München sztárja, Jamal Musiala lett a csapat legfontosabb kreatív játékosa, Florian Wirtz pedig folyamatos mozgásával és kiemelkedő játékintelligenciájával ad új dimenziót a támadásoknak. A németek várhatóan ismét magas letámadásra, intenzív labdabirtoklásra és gyors pozíciós játékra építenek a világbajnokságon.
Fontos kiemelni, hogy a legendás kapust, Manuel Neuert szinte biztosan utoljára látjuk világbajnokságon: a 40 éves hálóőr lesz az első számú kapus a németeknél.
A legnagyobb erősségük továbbra is az, hogy hosszú időszakokra képesek beszorítani ellenfeleiket. A problémát inkább az jelenti, hogy a védelem átmeneteknél továbbra sem mindig stabil, különösen gyors kontrák ellen. Ettől függetlenül minden adott ahhoz, hogy Németország magabiztosan megnyerje a csoportot.
Ecuador: nem ez a németek álom-ellenfele
Ez a csapat az egyik legkellemetlenebb dél-amerikai válogatottá nőtte ki magát az elmúlt években: rendkívül atletikus, sok futás jellemzi a játékukat, és kifejezetten veszélyesek a gyors átmenetekből. A Chelsea egyik legfontosabb játékosa, Moisés Caicedo a középpálya rendíthetetlen motorjaként robotol majd, míg Kendry Páez-et már most a torna egyik legnagyobb fiatal tehetségeként emlegetik.
Az ecuadoriak legnagyobb erőssége a tempó és az agresszivitás: különösen akkor veszélyesek, ha labdaszerzés után gyorsan tudnak átmenni támadásba. Ugyanakkor időnként túlságosan nyílt futballt vállalnak fel, ami a technikásabb csapatok ellen problémát okozhat. Ha azonban sikerül kontrollálniuk a mérkőzések ritmusát, jó esélyük lehet a továbbjutásra.
Elefántcsontpart: gyorsak, erősek - esélyesek?
Ez a válogatott fizikálisan az egyik legerősebb csapat a most bemutatott négyesben. A válogatott rengeteg párharcot vállal, gyors a széleken, és átmenetekből különösen veszélyes. A csatárok befejezésben kimondottan jók, emellett a Monaco 24 éves ásza, Simon Adingra sebessége is sok komoly problémát okozhat az ellenfeleknek.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A csapat egyik legnagyobb erőssége az intenzitás, ugyanakkor a védekezésük időnként túlságosan széthúzódik. Ha sikerül kompaktabbnak maradniuk, bárki ellen veszélyesek lehetnek. A csoport második helyéért várhatóan Ecuadorral vívnak majd nagy csatát.
Curacao: álmodik az újonc, de pontosan miről?
Curacao számára a kijutás is elképesztő sporttörténelmi siker. Sokáig nem lehetett tudni, ki lesz az, aki a vébére vezeti őket: a veterán, Európában is igen jól ismert Dick Advocaat előbb lemondott a kijutás után, majd nemrégiben bejelentette, hogy mégis tudja vállalni a vezetést - az újonc szurkolóinak nagy örömére.
A válogatott játékának alapját nem meglepő módon a holland futballiskola hatása adja: sok rövid passz, technikás megoldások és labdabirtoklásra törekvő játék jellemzi a csapatot. A keret jelentős része európai nevelésű játékosokból áll, ami jól látszik a csapat taktikai fegyelmén is.
A megoldandó gondot inkább a fizikai különbségek jelenthetik. A nagyobb tempójú és erősebb válogatottak ellen Curacao gyakran nehezen bírja a párharcokat és a mérkőzések intenzitását. Ugyanakkor technikailag nem rossz csapat, és ha az ellenfél lebecsüli őket, akkor képesek lehetnek meglepetést is okozni.
Pénzcentrum-tipp a csoport végeredményére:








