Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését
A magyar hegymászó vasárnap megszakította a Broad Peak csúcsának megtámadását, és elkezdett visszaereszkedni az alaptáborba. Azt nem tudni, mennyi hiányzott a teljes sikerhez.
Klein Dávid megszakította a csúcstámadást, és megkezdte az ereszkedést a Broad Peakről - erről a hegymászó stábja számolt be közösségi oldalán.
Klein a beszámoló alapján egy kimerítő, mintegy húszórás menetelés után döntött a visszafordulás mellett, így jelenleg az a legfontosabb, hogy biztonságban elérje az alaptábort. Az extrémsportoló a hármas táborból indult el, majd vasárnap, pakisztáni idő szerint 21 óra 15 perckor rádión jelezte, hogy befejezi a felfelé haladást.
Bár a szélsőséges magashegyi körülmények és a felső szakasz nehéz terepviszonyai ellenére sokáig kitartott, a rendkívüli fizikai megterhelés miatt végül a visszatérés mellett kellett döntenie. Azt még nem tudni pontosan, milyen messze volt a csúcstól a visszafordulás pillanatában.
A hazai háttércsapat folyamatosan nyomon követi az eseményeket, és kapcsolatban áll a Broad Peak alaptáborával, ahol Ian Overton és Shaya Christensen tartja a rádiókapcsolatot Dáviddal. Jelenleg minden figyelem a biztonságos ereszkedésre irányul, és amint a mászó leér az alaptáborba, az expedíció hivatalos, részletes beszámolót tesz közzé a körülményekről - ígérték a közösségi oldalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







