A klímaváltozással párhuzamosan egyre komolyabb fenyegetést jelent a szélsőséges hőség a sportolók számára.
A FIFA saját bevallása szerint azt akarta megakadályozni, hogy a szurkolók bedobják a palackokat, a szurkolók szerint viszont csak nyerészkedni akartak a sima ivóvizen is.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) felülbírálta korábbi döntését, így mégis engedélyezi a puha falú műanyag palackok bevitelét a csütörtökön rajtoló világbajnokság amerikai és kanadai stadionjaiba. A Pénzcentrum tegnap számolt be arról, hogy a FIFA azon döntését, mely szerint tilos lesz műanyag palackokat bevinni a stadionba, elképesztő felháborodás fogadta.
Heimo Schirgi, a szervezet operatív igazgatója arról tájékoztatott, hogy a szurkolók fejenként egyetlen, legfeljebb 590 milliliteres, bontatlan, egyszer használatos műanyag flakont vihetnek be az arénákba. A kemény falú palackok bevitele ugyanakkor továbbra is szigorúan tilos.
A FIFA mindössze két nappal ezelőtt még a teljes tiltást pártolta. Az üvegpalackokra, poharakra, kulacsokra és egyéb merev falú tartályokra vonatkozó biztonsági korlátozások továbbra is érvényben maradnak, mivel a szövetség el akarja kerülni, hogy a bedobált tárgyak sérülést okozzanak a játékosoknak vagy a nézőknek. A 48 csapatos tornát az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közösen rendezi.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







