A West Ham kiesése a Premier League-ből akár évi 2,5 millió fonttal is megterhelheti a londoni adófizetőket: a helyzetet a London Stadionra kötött bérleti szerződés...
A 78 éves Roy Hodgson meglepő visszatéréssel elvállalta a Bristol City vezetőedzői posztját a Championshipben, miután a klub menesztette Gerhard Strubert. Az angol futball egyik legtapasztaltabb szakembere az idény hátralévő hét mérkőzésére ül le a kispadra - közölte a The Guardian.
Hodgson 2024 februárja, a Crystal Palace-tól való távozása óta volt állás nélkül. A jelenleg 16. helyen álló Bristol City közege nem ismeretlen számára: pályafutása az angol futballban éppen az Ashton Gate-en indult 1982-ben, miután elhagyta a svéd Halmstadot. Azóta 17 különböző klubot és négy válogatottat irányított, köztük az angol nemzeti csapatot is 2012 és 2016 között.
"Nagyszerű beszélgetéseket folytattam a vezetőséggel. Nagyon izgatott vagyok a lehetőségtől, hogy az idény végéig segíthetek a csapatnak" - mondta Hodgson, aki a nagypénteki, Charlton elleni mérkőzésen debütál.
Az osztrák Struber tavaly nyáron vette át a csapat irányítását Liam Manningtől, ám egyre frusztráltabbá vált a klub működése miatt. A januári átigazolási időszakban nyilvánosan is kifejezte csalódottságát, a csapat ugyanis eladta kulcsjátékosait, Anis Mehmetit és Zak Vynert a rivális Ipswichnek, illetve a Wrexhamnek.
Struber az utolsó kilenc tétmérkőzéséből mindössze egyet nyert meg. Ebbe a negatív sorozatba beletartozott az FA-kupából való búcsú is a harmadosztályban sereghajtó Port Vale ellen. Az osztrák szakember utolsó meccse egy hazai vereség volt a kiesés elől menekülő West Bromwich Albionnal szemben.
Roy kinevezése többről szól, mint a következő hét mérkőzés eredményeiről. Az idény hátralévő részében segít lefektetni azokat a szakmai alapokat és értékeket, amelyekre a jövőbeni sikerekhez szükségünk lesz
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- jelentette ki Charlie Boss, a klub ügyvezető igazgatója.
A klub egyúttal bejelentette, hogy Brian Tinnion technikai igazgatót felmentették az első csapattal kapcsolatos feladatai alól. Ő a jövőben kizárólag az utánpótlás-akadémiára koncentrál. A Bristol City jelenleg új sportigazgatót keres, akinek a feladata lesz, hogy az idény végén Hodgson helyére kinevezze a csapat végleges vezetőedzőjét.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026









