Annak ellenére várják, hogy a két ország között továbbra sincs átfogó diplomáciai megállapodás, és az elmúlt hetekben komoly bizonytalanság övezte Irán részvételét a tornán.
Bő három hónappal a nyári labdarúgó-világbajnokság rajtja előtt távozik posztjáról Valid Regragi, a marokkói válogatott szövetségi kapitánya. Helyét a korosztályos csapattal korábban világbajnoki címet nyerő Mohamed Uahbi veszi át.
Valid Regragi távozása már hetek óta a levegőben lógott. A leköszönő szakember úgy fogalmazott, hogy a világbajnokság közeledtével a válogatottnak új impulzusokra van szüksége. Hangsúlyozta, hogy a lépése nem megfutamodás. A helye átadásával kizárólag a csapat fejlődését szeretné elősegíteni.
A kapitány vezetésével Marokkó történelmi bravúrt ért el a 2022-es katari világbajnokságon. Afrikai országként ugyanis elsőként jutottak be a legjobb négy közé. A közelmúltban azonban felerősödtek a kritikus hangok. A csapat ugyanis a januári, hazai rendezésű Afrika-kupa döntőjében hosszabbítás után 1-0-ra kikapott Szenegáltól.
Utódja, Mohamed Uahbi tavaly októberben U20-as világbajnokságot nyert a marokkói fiatalokkal. Kinevezése után azonnal jelezte, hogy nem az alapoktól akarja újjáépíteni az együttest. Kiemelte, hogy a feladata sokkal inkább a csapat versenyképességének fenntartása. A június 11-én kezdődő, észak-amerikai világbajnokságon Marokkó a brazil, a skót és a haiti válogatottal került egy csoportba.
-
Rugalmas díjazás, vállalkozásra szabott megoldások – az Ultrával új szintre emeli a céges bankolást az OTP Bank (x)
OTP Bank vállalkozói számlacsomagok: minden fejlődési szakaszban olyan megoldást kínál, amely az adott cégmérethez, forgalomhoz és igényekhez igazodik.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026









