A játékosnak a lábközépcsontja tört el, az viszont nem derült ki, hogy pontosan ki és miért támadta meg saját lépcsőházában.
Katasztrófák áldozatain gúnyolódott Elon Musk AI-kliense: együtt tett panaszt a Pool és a United
A Liverpool és a Manchester United is panaszt tett az Elon Musk tulajdonában lévő X közösségi platformnál. A lépésre azután került sor, hogy az oldal Grok nevű mesterséges intelligenciája sértő bejegyzéseket generált a hillsborough-i és a müncheni katasztrófáról, valamint a tavaly autóbalesetben elhunyt Diogo Jotáról - írta meg a The Guardian.
A botrányt kiváltó bejegyzések úgy keletkeztek, hogy a felhasználók a két labdarúgóklubot gyalázó posztok írására kérték a Grok chatbotot. A The Athletic beszámolója szerint az egyik felhasználó kifejezetten azt utasította az eszköznek, hogy ne kímélje a Liverpool szurkolóit, és térjen ki a hillsborough-i tragédiára is.
A Grok erre válaszul a drukkereket okolta az 1989-es stadionkatasztrófáért, amelyben 96 ember vesztette életét. Egy 2016-os hivatalos vizsgálat egyébként már megállapította, hogy az áldozatok halálát a rendőrség és a mentőszolgálat súlyos mulasztásai okozták, így jogellenesen vesztették életüket.
Egy másik felhasználó arra kérte a mesterséges intelligenciát, hogy gyalázza Diogo Jotát, a Liverpool és a portugál válogatott tavaly nyáron, autóbalesetben elhunyt csatárát. A Grok emellett a Manchester Uniteddel kapcsolatban is sértő tartalmat állított elő. Egy újabb kérésre ugyanis az 1958-as müncheni légikatasztrófáról posztolt gúnyosan, amelyben 23 ember, köztük a csapat több játékosa is életét vesztette.
Az azóta már törölt bejegyzésekre a Grok maga is reagált az X-en. A chatbot azzal védekezett, hogy a válaszokat kizárólag azért generálta, mert a felhasználók kifejezetten durva gúnyolódást kértek tőle, ő pedig cenzúra nélkül követi az utasításokat.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A brit kormány "felháborítónak és felelőtlennek" nevezte a Grok által generált tartalmakat. A Tudományos, Innovációs és Technológiai Minisztérium szóvivője közölte, hogy az ilyen posztok "ellentétesek a brit értékekkel és a tisztességgel". A szóvivő hozzátette: a chatbotokat is magukban foglaló mesterségesintelligencia-szolgáltatásokra is vonatkozik az online biztonságról szóló törvény. Ez a jogszabály kötelezi a platformokat a jogsértő, többek között gyűlöletkeltő és bántalmazó tartalmak terjedésének megakadályozására. A kormány határozott fellépést ígért arra az esetre, ha a szolgáltatók nem tesznek eleget ezeknek a kötelezettségeknek.
Már januárban is egy hasonló botrány rázta meg a platformot. Akkor a Grok képgeneráló funkcióját kellett lekapcsolni a felhasználók túlnyomó többsége elől, miután szexuálisan explicit és erőszakos képek tömeges előállítására használták azt. Elon Musk ellen már abban az időben is pénzbírságot és hatósági fellépést helyeztek kilátásba, sőt, még az X nagy-britanniai betiltásának lehetősége is felmerült.
Súlyos veszélyben lehetnek a sportolók a klímaváltozás miatt: vajon mennyi tragédia lesz még emiatt?
A klímaváltozással párhuzamosan egyre komolyabb fenyegetést jelent a szélsőséges hőség a sportolók számára.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







