Neurológiai rehabilitációra specializálódott barcelonai klinikára szállították Jaume Guardeno spanyol kerékpárost, aki még márciusban szenvedett súlyos balesetet egy edzés során.
Azt hitte, túljárhat a bíró eszén a zöld símaszkos drukker: hihetetlen akciót hajtott végre, de jött a váratlan fordulat
Egy maszkot viselő hazai szurkoló áramtalanította a pályaszéli VAR-monitort a Münster–Hertha BSC német másodosztályú labdarúgó-mérkőzésen. Az eset éppen akkor történt, amikor a játékvezető egy büntetőgyanús szituációt vizsgált. A tiltakozás nem akadályozta meg a tizenegyes megítélését, a Dárdai Mártont is soraiban tudó vendégcsapat pedig végül 2–1-re megnyerte a találkozót.
A szokatlan incidens a berliniek első gólját megelőzően történt. A felvételek alapján egy fehér overált és zöld símaszkot viselő drukker lemászott a lelátóról, és egyszerűen kihúzta a képernyőt a konnektorból. Dolga végeztével gond nélkül visszatért a hazai táborba. A szabotázs azonban nem érte el a célját: a videóbíró a fülhallgatón keresztül közölte a szabálytalanság tényét a játékvezetővel, aki így is a tizenegyespontra mutatott.
Az akció egyértelműen előre eltervezett volt. Ezt bizonyítja az is, hogy a hazai szurkolók egy "Húzd ki a VAR-t!" feliratú molinót feszítettek ki a lelátón. Németországban a videóbíró 2017-es bevezetése óta folyamatos vitatéma a rendszer használata. A bírálók szerint a technológia felesleges, ráadásul túlságosan széttördeli a játékot.
A Münster vezetősége hivatalos közleményben fejezte ki sajnálatát. Jelezték, mindent megtesznek az elkövető azonosítása és a hasonló incidensek elkerülése érdekében. A csapat kapitánya, Jorrit Hendrix azonban egyáltalán nem ítélte el a szurkolót. Nyilatkozata szerint a megmozdulás csupán azt bizonyítja, hogy a drukkerek együtt élnek a mérkőzéssel. Úgy vélte, a szurkolók minden tőlük telhetőt megtesznek a sikerért, amit ő teljesen meg tud érteni.
Bizakodik és a célra koncentrál a Spurs edzője: vasárnap minden eldől, szuperizgalmas a kiesési harc
A vezetőedző szerint a Tottenham vasárnapi, a kiesés elkerüléséért vívott sorsdöntő mérkőzése fontosabb, mint a tavalyi Európa-liga-döntő volt.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








