Életének 89. évében elhunyt Pataki Tamás, a szegedi labdarúgás kiemelkedő alakja, egykori kiváló játékos és edző.
Volt edzője is belerúgott a szenvedő Tottenhambe: "nem nevezhető nagy klubnak, nem tudják, mit csinálnak"
Postecoglou szerint a Tottenham nem tartozik a nagy klubok közé, és a klub működésében alapvető problémák vannak - írta meg a The Guardian.
Ange Postecoglou, a Tottenham korábbi menedzsere "furcsa" klubként jellemezte a Spurs-t, és kijelentette, hogy "nem nagy klub", miután Thomas Frankot is menesztették a vezetői pozícióból. Frank, aki Postecoglou utódja volt, nem tudta javítani a csapat Premier League-ben nyújtott teljesítményét, és szerdán elbocsátották, ugyanis a Tottenham a 16. helyen állt a tabellán.
A szakember szerint a Tottenhamnél világklasszis menedzserek sem értek el sikereket, és megkérdőjelezte, hogy Frank tisztában volt-e azzal, milyen helyzetbe kerül.
Miután az elmúlt hat hónapban kétszer is voltam ebben a helyzetben, tudom, hogy nehéz. Nyilvánvaló, hogy nem ő lehet az egyetlen probléma a klubnál. A Tottenham egy furcsa klub. Tavaly év végén nagy irányváltást hajtottak végre, nemcsak velem, hanem Daniel Levy távozásával is, és ezzel bizonytalanságot teremtettek
– nyilatkozta Postecoglou a Stick to Football podcastben.
Postecoglou, akit az Európa-liga megnyerése ellenére bocsátottak el, úgy véli, hogy a Tottenham kinyilvánított ambíciói és a játékosokba való befektetési hajlandósága közötti ellentmondás áll a problémák középpontjában.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hihetetlen stadiont és edzőközpontot építettek, de ha megnézzük a kiadásaikat, különösen a bérezési struktúrájukat, nem nagy klub. Amikor játékosokat próbáltunk szerződtetni, nem voltunk versenyben a legjobb játékosokért. A Tottenham mottója mindenhol látható: 'To Dare Is To Do' (Merni kell cselekedni), mégis a tetteik szinte ennek az ellentétei. Azt hiszem, nem értették meg, hogy a győzelemhez kockázatot kell vállalni. Úgy éreztem, a Tottenham azt állítja magáról, hogy 'a nagyok közé tartozunk', de a valóság az, hogy szerintem nem tartoznak oda
- tette még hozzá az ausztrál edző. Postecoglut egyébként a nyári elbocsátása óta még egyszer lapátra tették: kora ősszel új klubja, a Nottingham Forest is kirúgta mindössze egy hónap után, azóta nem ült le más csapat padjára.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026









