9 °C Budapest
egy narancssárga gyertya ég egy fekete háttéren, egy tükörkép másolat térrel,

Elhunyt a világbajnok magyar kajakos, mindössze 34 éves volt

2026. január 5. 13:43 1 perc

Mindössze 34 évesen elhunyt Dudás Miki világbajnok kajakozó.

A Bors információi szerint elhunyt Dudás Miki, a magyar világbajnok kajakozó. A korábbi élsportoló mindössze 34 éves volt. A lap annyit közölt, biztos forrásuk megerősítette a hírt, ám további részletek egyelőre nem ismertek.

A világbajnok 2021 elején jelentette be visszavonulását. A sportkarrier lezárása után több televíziós műsorban is rendszeresen feltűnt.

Egyelőre nem ismert, milyen körülmények között hunyt el. Dudás 2014-ben világbajnoki címet szerzett, ám két évvel később doppingvétség miatt került nehéz helyzetbe: szervezetében tiltott hormonkészítmény nyomait mutatták ki, amiért a Nemzeti Doppingellenes Szervezet 34 hónapra eltiltotta. 2018-ban visszatért az élsportba, az év Európa‑bajnokságán és világbajnokságán K4 500 méteren bronzérmet nyert, majd 2021-ben visszavonult. A sportkarrier lezárása után több kereskedelmi tévéműsorban is feltűnt, köztük a Sztárboxban.

Az elmúlt évben azonban egy családi tragédia miatt került a címlapokra: édesapja egy vita során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy idén februárban életét vesztette. A történtek mélyen megrázták a korábbi kajakost- írja a Blikk.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?