2032-től évente rendezik majd a síelők világbajnokságait, kivéve, ha az adott évben téli olimpiát is rendeznek.
Fernandes, Felix és Ronaldo is meghívót kapott a portugál kapitánytól, a szupersztár tehát vélhetően pályára lép majd Budapesten.
Bruno Fernandes, Pedro Neto, Joao Felix és természetesen Cristiano Ronaldo is tagja annak a bő keretnek, mely a szeptemberi világbajnoki selejtezőkre készül - ez ma derült ki, miután a portugál kapitány, Roberto Martínez kihirdette azt.
A portugál válogatott két idegenbeli meccsel indítja a selejtezősorozatot, ugyanis szeptember hatodikán Jerevánban, Örményország ellen kezdik meg a szereplést. Ezen a napon a magyar válogatott Dublinban lép majd pályára. Szeptember 9-én pedig Budapesten játszik Portugália, így a magyar nézők vélhetően láthatják majd Cristiano Ronaldot a Puskás Aréna gyepén.
KATTINTS a vb-selejtezők eredményeiért, a csoportok állásáért a Sportonlinera!
Marco Rossi három nappal előzte meg portugál kollégáját: a magyar válogatott szövetségi kapitánya kedden, Telkiben hirdette ki a bő keretet, ezen a Pénzcentrum is részt vett. Az olasz kapitány négy újoncot is behívott, róluk hosszabb előzetes elemzést írtunk, amit most újra elolvashatsz:
A portugál keret a szeptemberi selejtezőkre a következő:
Kapusok: Diogo Costa (FC Porto), Rui Silva (Sporting CP) és José Sá (Wolverhampton Wanderers)
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Védők: Diogo Dalot (Manchester United), João Cancelo (Al Hilal), Nuno Mendes (PSG), Gonçalo Inácio (Sporting CP), Ruben Dias (Manchester City), António Silva (SL Benfica); Renato Veiga (Villarreal);
Középpályások: João Palhinha (Tottenham Hotspurs), Ruben Neves (Al Hilal), João Neves (PSG), Vitinha (PSG), Bruno Fernandes (Manchester United), Pedro Gonçalves (Sporting CP), Bernardo Silva (Manchester City);
Csatárok: João Felix (Al Nassr), Francisco Trincao (Sporting CP), Francisco Conceição (Juventus), Pedro Neto (Chelsea FC), Gonçalo Ramos (PSG), Cristiano Ronaldo (Al Nassr).
címlapkép: Koszticsák Szilárd, MTI/MTVA
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







