Marokkó most a végső győzelemre is esélyes hollandokat csapta ki már a 32 között - a szakértők szerint ismét nagy eredményt érhetnek el a világbajnokságon.
Szigorú szabályokat vezet be a McLaren a hétvégi versenyre: mindent megtesznek az egyéni címért
A McLaren csapatfőnöke bejelentette, hogy az Abu Dhabi Nagydíjon szükség esetén csapatutasítást alkalmaznak, hogy Lando Norris vagy Oscar Piastri megnyerhesse a világbajnoki címet Max Verstappen előtt - írta a Daily Mail.
Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója egyértelművé tette, hogy a szezonzáró futamon csapatutasítást adnak ki, ha ezzel segíthetik valamelyik versenyzőjüket a világbajnoki cím megszerzésében. A gyakorlatban ez valószínűleg azt jelenti, hogy Piastri engedné el Norrist, mivel utóbbi jelentős, 16 pontos előnnyel vezet csapattársa és 12 ponttal a címvédő Verstappen előtt.
"Meg akarjuk nyerni a versz egyéni világbajnokságot. Úgy érkezünk ide, hogy két versenyzőnk is esélyes, és egyenlő lehetőségekkel indulnak, de ha olyan helyzet alakul ki, ahol az egyik már nem nyerhet, a másik viszont igen, akkor lépnünk kell" - nyilatkozta Brown a Daily Mail Sportnak.
A McLaren vezetője hangsúlyozta, hogy csak a verseny késői szakaszában avatkoznának be, miután hagyták, hogy a futam természetes módon alakuljon. "Nem lennénk annyira makacsok, hogy elveszítsük a világbajnoki címet azért, mert nem vagyunk a megfelelő pozícióban Maxhoz képest. Sok forog kockán" - tette hozzá.
Brown elmondta, hogy a döntést Andrea Stellával, a csapatfőnökkel közösen hozzák meg, és már tájékoztatták a versenyzőket arról, hogy a csapat célja a világbajnoki cím megszerzése. "A versenyzők most már tudják, hogy meg akarjuk nyerni a világbajnokságot. Nagyszerű csapattársak" - zárta nyilatkozatát a McLaren vezérigazgatója.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







