Európa nagy részén anticiklon alakítja az időjárást, nálunk viszont egy hidegörvény hoz több felhőt, de kevés csapadékot.
A továbbjutók akár nagy halat is foghatnak, hiszen a következő fordulóban már jönnek az első- és második vonal csapatai is.
Elkészítették csütörtök délután a Magyar Kupa 2. fordulójának párosításait - erről az MLSZ honlapja számolt be. Ebben a körben, ahogy az előzőben is, még mindig csak a harmadosztályú, valamint az alatti bajnokságok résztvevői szerepelnek, az NB I és az NB II csapatai majd a következő, harmadik körben csatlakoznak be. A mostani, második forduló meccseit augusztus 23-án és 24-én rendezik majd.
Ahogy az előző körben, a sorsolás előtt a szövetség most is négy csoportba osztotta be a talpon maradt klubokat (Észak-Kelet, Dél-Kelet, Észak-Nyugat, Dél-Nyugat), kiemelés pedig nem volt. A szabály szerint az alacsonyabb osztályú csapat rendezheti otthon a mérkőzést. A párharcok egy meccsen dőlnek el; döntetlen esetén kétszer 15 perces hosszabbítás, majd ha kell, akkor büntetők döntenek a továbbjutóról.
KATT! Friss hírek, élő sporteredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!
A Magyar Kupa 2. körének párosításai a következők:
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Hódoscsépányi SE–SBTC
- FC Hatvan–Tiszafüredi VSE
- Sajóbábony VSE–Eger SE
- CSO-KI Sport–Putnok FC
- Sényő FC-ZMB Building–Tarpa SC
- Gödöllői SK–Ózd-Sajóvölgye
- DEAC–Bacsó Beton-Cigánd SE
- Újfehértó SE–Füzesabony SC
- Mátészalkai MTK–Swiss Krono-Vásárosnamény
- Pilisi LK–XV. Kerületi Issimo SE
- Szolnoki MÁV FC–Dunaharaszti MTK
- Szajol KLK–Rákóczifalva SE
- III. Ker. TVE–BKV Előre
- Sándorfalvi KSE–Hódmezővásárhelyi FC
- DB Futball Bordány–ESMTK
- REAC–Tiszaföldvár SE
- 43. sz. Építők SK–Martfűi LSE
- Gyulai Termál FC–Csepel SC
- Bőny SE–Móri SE
- Balatonalmádi SE–Komárom VSE
- Nyergesújfalu SE–Opus Tigáz Tatabánya
- Bicskei TC–VSC 2015 Veszprém
- Credobus Mosonmagyaróvár–Gyirmót FC Győr
- Intretech Kapuvári SE–Dorogi FC
- Mezőörs KSE–Szombathelyi Haladás
- Koppánymonostori SE–Sárvár FC
- Sárisápi BSE–Szarvaskend SE
- Nagyatádi FC–PMFC
- Iváncsa KSE–Pénzügyőr SE
- Mohácsi TE 1888–Majosi SE
- Kelen SC–Dunaújvárosi FC
- Sárbogárd SE–Dombóvári FC
- Budaörs–FC Nagykanizsa
- Mórágyi SE–BFC Siófok
- Lajoskomárom–PTE PEAC
- Kaposvári Rákóczi FC–Érdi VSE
címlapkép: Hegedüs Róbert, MTI/MTVA
Elképesztő, mit csinált megint a sznúkerlegenda: 21 éves rekord dőlt meg, ezt utánacsinálják valaha?
A sokszoros világbajnok egy 153 pontos bréket lökött, ezzel megdöntve a korábbi, 21 éve fennálló csúcsot.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







