Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megbüntette a Crvena zvezdát,
Az Újpest FC jelentős erősítést szerzett a német élvonalból: az Augsburgtól érkező Arne Maier személyében tapasztalt középpályással bővült a lila-fehérek kerete. A 27 éves futballista megszerzésében kulcsszerepe volt Dárdai Pál sportigazgatónak, akivel korábban már dolgozott együtt.
A magyar élvonalbeli labdarúgóklub bejelentése szerint sikerült megállapodniuk az Augsburggal a középpályás végleges átigazolásáról. Maier komoly múlttal rendelkezik a német futballban: a Hertha BSC akadémiáján nevelkedett, ahol hosszú éveken át Dárdai Pál irányítása alatt fejlődött. Ez a korábbi munkakapcsolat most döntőnek bizonyult az átigazolás létrejöttében, mivel az Újpest új sportigazgatójaként Dárdai személyesen járt közben a játékos megszerzéséért.
A Megyeri útra érkező futballista jelentős tapasztalatot hoz magával. A 186 centiméter magas középpályás közel kétszáz mérkőzésen szerepelt a Bundesligában, ami önmagában is jelzi rutinját és megbízhatóságát a legmagasabb szinten. Pályafutása során nemzetközi sikereket is elért: tagja volt az U21-es Európa-bajnokságot nyerő német válogatottnak, és három alkalommal a felnőtt nemzeti csapatban is bizalmat kapott.
Számomra egyértelmű volt, hogy új kihívást szeretnék vállalni a karrieremben, és rendkívül motivált vagyok, hogy ezt itt, Budapesten tehetem meg. Az Újpest hihetetlenül ambiciózus, és nagy célokat tűzött ki maga elé a jövőre nézve. Minden tapasztalatommal és erősségemmel segíteni szeretném a klubot ezeknek a céloknak az elérésében, és döntő tényező szeretnék lenni ebben. A vezetőkkel, köztük Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiválóak és bizalomgerjesztők voltak, a teljesítményemmel szeretném meghálálni a belém vetett bizalmat
– idézi a klub Maier szavait az átigazolás bejelentése után.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Újpest számára Maier szerződtetése egyértelműen minőségi erősítést jelent, hiszen olyan játékosról van szó, aki élvonalbeli tapasztalata és nemzetközi rutinja révén azonnal bevethető lehet a magyar bajnokságban. Annyi bizonyos, hogy az Újpestnek minden erősítésre szüksége van: 2026-ban még csak egyetlen pontot szereztek két forduló alatt, és bár tegnap is megvoltak a helyzeteik, végül egy kései góllal otthon kaptak ki a Puskás Akadémiától.
címlapkép: Kovács Márton, MTI/MTVA
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.








