A hatóságok óvatosságra intenek: mindig kérjünk írásos ajánlatot, és ellenőrizzük a leszállított mennyiséget.
Szerbia az ortodox húsvétot követően fokozatosan elkezdi enyhíteni az új típusú koronavírus elleni védekezés jegyében bevezetett korlátozásokat - jelentette be szombaton Aleksandar Vucic szerb elnök.
Szerbiában szigorú intézkedések vannak érvényben. A húsvéti hétvégére teljes kijárási tilalmat rendeltek el. Péntek délutántól kedd reggelig senki sem hagyhatja el az otthonát.
Keddtől viszont egy órával később, 18 órakor kezdődik majd az éjszakai kijárási tilalom, de továbbra is hajnali 5 óráig lesz érvényben - jelentette be Vucic a Pink kereskedelmi televízióban szombat éjjel sugárzott interjúban.
Szerbiában a 65 év felettiek március közepe óta nem léphetnek ki az utcára. Ez keddtől annyiban változik, hogy hétfőn, szerdán és pénteken 18 óra és hajnali 1 óra között megengedett lesz számukra, hogy rövid sétákra kijöjjenek lakásaikból. Kedden újranyithatnak a kisebb üzletek, műhelyek, elektronikai boltok, és az építkezések is újraindulhatnak. Vucic arról is beszélt, hogy a 300 négyzetméternél kisebb üzletek várhatóan április 27-én nyithatnak ki, ha megfelelően alakul a járványügyi helyzet.
"Ha romlik a helyzet, akkor a könnyítéseket visszavonjuk" - hangsúlyozta a szerb elnök, aki elmondta, hogy ha ellenőrzés alatt tudják tartan a járvány terjedését, akkor május 4-én kinyithatnak a fodrászok, edzőtermek és hasonlók, a szállodák, bevásárlóközpontok és fürdők pedig rá egy hétre kezdhetnek újra működni, akárcsak a távolsági közlekedés. A nemzetközi repülőjáratok fokozatosan indulhatnak újra május 11-től kezdve - fejtette ki Aleksandar Vucic.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szombat délutánig az országban 5994 fertőzöttet regisztráltak, és 117 ember halt meg az új koronavírus miatt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








