Az eurót este hat órakor 388,75 forinton jegyezték a reggeli 386,55 forint után.
A magyar GDP ugyan visszapattanhat jövőre az idei zuhanás után, viszont a költségvetés hiánya alig csökken majd, a forinton pedig még csak ezután lesz igazán nyomás - vélik a JP Morgan elemzői. Az amerikai bank szerint 2021 elejére 400 forint közelében lehet az euró jegyzése az MNB utóbbi hetekben végrehajtott kamatemelései ellenére is.
A gazdaság visszapattan, de nem mindenhol egyformán
A koronavírus hatásainak köszönhetően az idén 6,3%-kal eshet vissza a magyar gazdaság - olvasható a JP Morgan szerdán megjelent elemzésében. Ezzel az amerikai bank elemzői rontották becslésüket a korábbihoz képest, bár már eddig is 6%-os magyar recesszióval számoltak. Ezzel egyébként nem lógnánk ki a régióból, a legtöbb kelet-közép-európai országban már korábban is 5-6%-os gazdasági visszaeséssel számoltak az elemzők.
A bank szakemberei a régióban Magyarországon várják a legnagyobb gazdasági visszaesést. Ez szembe megy például a Nemzetközi Valutaalap (IMF) napokban közölt előrejelzésével, a szervezet 3,1%-os zsugorodásra számít idén, ami Szerbia után a legkisebb lenne. Vagyis az egyértelműen látszik, hogy folyamatosan változnak az előrejelzések, senkinél nincs ott a "bölcsek köve", legfeljebb találgatnak a járvány várható hatásaival kapcsolatban. Az ugyanakkor meglepő, hogy miközben a régió legtöbb országa esetében a piac és az IMF véleménye nagyjából egybeesik, a magyar növekedést viszont meglepően felülértékelik a piachoz képest.
Abban a többség egyetért, hogy ha belátható időn belül, az év második felére a világ úrrá tud lenni a járványon, akkor az idei zuhanás után 2021-ben komoly visszapattanás jöhet, jelenleg a legtöbb elemzőnek ez az alapforgatókönyve. A JP Morgan például Magyarországon 5,3%-os gazdasági növekedést vár jövőre. Ami meglepő, hogy a szakemberek szerint nálunk lesz a legnagyobb a visszaesés 2020-ban, viszont a felpattanás nem a magyar gazdaságban lesz a legerősebb.
Például a lengyelek kifejezetten jó helyzetben vannak hozzánk képest, hiszen az idei 5,2 százalékos visszaesés után jövőre 5,6 százalékos növekedés jöhet. De a relatív helyzetet tekintve szinte az összes vizsgált országban pozitívabb a kép a következő két év növekedését illetően.
A költségvetési hiány tartósan magasan ragadhat
A JP Morgan szerint 2020-ban a GDP 5,7%-a lehet a magyar költségvetés hiánya, ami jelentősen meghaladja a kormány 2,7%-os célját. Viszont ebben sem vagyunk egyedülállók, a régió legtöbb országában jelentősen megugrik majd a deficit, ami két okra vezethető vissza: egyrészt a vártnál sokkal rosszabb növekedés (illetve zsugorodás) önmagában rontja az egyenleget az alacsonyabb adóbevételek és a fogyasztás elmaradása miatt, másrészt pedig a legtöbb fejlett országhoz képest Kelet-Közép-Európában is korábban nem látott élénkítő csomagokat jelentettek be a kormányok, hogy ellensúlyozzák a járvány negatív következményeit.
A magyar deficit még nem is lenne kiemelkedő a régióban a román vagy a szerb 8% feletti hiányhoz képest. A JP Morgan friss anyagának legnagyobb újdonsága, hogy az elemzők szerint a hiány nem fog automatikusan visszacsökkenni 2021-ben a korábbi szintre. A magyar büdzsé esetében még jövőre is 5,2%-os deficittel számolnak az elemzők, de ez sem lenne kiemelkedő a régióban, csak a horvát és a szerb hiány csökkenhet vissza a 3%-os uniós küszöb alá. Ez azt jelenti, hogy a szakemberek szerint a gazdaság erőteljes visszapattanásához a költségvetés még nem korrigálhat, fenn kell tartania a lazaságát.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nagyrészt a globális környezetnek köszönhetően az inflációtól nem kell tartanunk a következő években, a JP Morgan szerint az átlagos áremelkedési ütem a tavalyi 3,3 százalékról 2020-ban 2,6%-ra, majd jövőre 2,5%-ra csökkenhet. Jó hír, hogy közben a fizetési mérlegünk egyenlege is javul majd, ha igazuk lesz az elemzőknek, a tavalyi 1%-os GDP-arányos hiány 2021-re szinte teljesen eltűnik majd.
A forintnak csak most jön a feketeleves
A JP Morgan friss elemzésében a magyar kamatszint egészen a múlt hétig mélyen a román és a lengyel alatt volt, részben ez okozta a forint gyengülését, amit orvosolni kellett a jegybanknak. Az amerikai bank elemzői már a múlt héten leírták, hogy szerintük az MNB szigorítása sem lesz hatásos, legfeljebb a magyar deviza hirtelen gyengülését és alulteljesítését tudja megfékezni, de a hosszabb távú gyengülő trend nem törik majd meg. Most azonban emellé az előrejelzés mellé számszerű becsléseket is tettek az árfolyamra, ami nem hangzik jól a forint szempontjából:
Az elemzők korábban arra figyelmeztettek, hogy a magyar monetáris politika túlságosan összetett és ellentmondásos lett, ami később még okozhat gondot az MNB-nek. Szerintük a rövid hozamok emelése ellensúlyozhatja a lazítás pozitív következményeit a hitelkamatok emelkedésén keresztül. Az év végéig a törlesztési moratórium ezt a terhet enyhíti, de aztán a rövid kamatok emelkedése szép lassan megjelenik majd a hiteleknél. A másik ellentmondásos tényező szerintük az, hogy a rövid kamatok emelésével a bankoknak kevésbé lesz vonzó állampapírt venni, így gyengülhet a repotenderek ereje a hosszú hozamok leszorításában.
A JP Morgan szakemberei szerint az MNB politikájának ellentmondásai, a jegybank mérlegének bővülése és a gyenge gazdasági növekedési kilátások miatt maradhat továbbra is gyengülő trendben a forint. Ráadásul a forint reálkamata továbbra is a legalacsonyabbak között van a világon. A fentiekkel összhangban modellportfóliójában az amerikai bank továbbra is alulsúlyozza a forintot, bár a pozíció méretét csökkentette.
Megvan a dátum, mikor nyomja le a magyar gazdaság a nyugati bezzegországokat: utolérjük Ausztriát is
Utolérheti Magyarország Ausztriát életszínvonalban? Egy friss előrejelzés szerint nem kizárt – de komoly feltételei vannak.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








