Aggasztó jelentés: durván fogy a magyar, már csak 9 millió 771 ezren vagyunk!

2018. február 23. 14:02

Tavaly Magyarország népességének természetes fogyása 40 100 fő volt, ami 6110-zel nagyobb az előző évinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előzetes adatok szerint 2017-ben a születések száma 1,6 százalékkal elmaradt a 2016. évitől, a halálozásoké pedig - az év eleji influenzajárvánnyal is összefüggésben - 3,7 százalékkal meghaladta azt.

Tavaly 91 600 gyermek született, ami 1463-mal kevesebb, mint 2016-ban. 2016 szökőév volt, az élveszületések szökőnaphatástól megtisztított száma az előző évhez képest 1,3 százalékkal csökkent. Tavaly 131 700-an haltak meg, 4647-tel többen mint 2016-ban. A halálozások számának emelkedése, valamint a születések számának csökkenése következtében

a természetes fogyás 18 százalékkal nőtt: a 2016. évi 33 990-nel szemben 40 100 fő volt.

A 2017-ben megkötött 50 600 házasság 1205-tel kevesebb volt az egy évvel korábbinál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának csökkenése 2,2 százalék. Tavaly ezer lakosra 9,4 élveszületés és 13,5 halálozás jutott. Az előbbi 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal magasabb volt a 2016. évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,6 ezrelékponttal, 4,1 ezrelékre emelkedett. 2017-ben ezer élveszületésre 3,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos javulás 2016-hoz képest és ez az eddig mért legalacsonyabb érték. 

A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 771 ezer fő volt 2017 végén.

A tavalyi év utolsó hónapjában a természetes fogyás 3895 fő volt, 291-gyel kevesebb a 2016 decemberinél. 2017. decemberben 7603 gyermek született, ami 2,9 százalékkal, 229-cel elmaradt a 2016. decemberitől. Az elhunytak száma 11 498 volt, 4,3 százalékkal, 520-szal kevesebb az előző év decemberinél.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A születések száma kisebb arányban csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a 2016. decemberi 4186-hoz képest 7,0 százalékkal mérséklődve 3895 fő volt. A házasságkötések száma 3,9 százalékkal csökkent, a 2284 anyakönyvezett frigy 92-vel kevesebb volt a 2016. decemberinél.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem