Ez a felfelé irányuló kilátás megörökíti a budapesti történelmi városrész jellegzetes építészeti stílusát, gondosan megőrzött épülethomlokzataival és díszes erkélyeivel. A keskeny utcát elegáns, többszintes lakóházak szegélye

Súlyos milliókat bukhat, aki most adná el belvárosi lakását: hirtelen fordult a kocka a lakáspiacon

2026. szeptember 10. 17:34 2 perc

A nyár végére kifulladt a korábbi erős áremelkedés Budapest belvárosi használt téglalakásainál. Augusztusban az V., VI. és VII. kerület ingatlaneladásainál az átlagos négyzetméterár 1,403 millió forint volt, ami 3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi 1,447 millió forintos szinttől. Közben Pesten még 10, Budán 4 százalékos éves drágulást mértek.

A Duna House legfrissebb elemzése szerint néhány hónap alatt látványosan lefékeződött a belvárosi áremelkedés. Májusban még 27 százalékkal volt magasabb a használt téglalakások átlagos négyzetméterára, mint egy évvel korábban, a második negyedév egészében 18 százalékos emelkedést mértek. Júliusra az éves különbség gyakorlatilag eltűnt, augusztusban pedig már 3 százalékos csökkenést mutattak az adatok.

„A belváros sokáig az egyik leggyorsabban dráguló budapesti részpiac volt, ahol most néhány hónap alatt gyakorlatilag elfogyott az áremelkedés. Ez egyelőre nem jelent általános áresést, de az biztos, hogy a legdrágább területeken egyre nehezebb érvényesíteni a korábbi magas árakat” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

Az olcsóbb területeken közben tovább emelkedtek az árak. A nyugat-magyarországi használt téglalakások átlagos négyzetméterára augusztusban 23, a kelet-magyarországiaké 15 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A kelet-magyarországi panelpiacon 25 százalékos éves drágulást mért a Duna House. Az árkülönbségek így tovább szűkülnek a korábban olcsóbb és drágább részpiacok között.

A budapesti használt téglapiacon augusztusban továbbra is Buda volt a legdrágább, 1,598 millió forintos átlagos négyzetméterárral. A belvárosban 1,403 millió, Pesten 1,095 millió forint volt az átlag. Az alku mindhárom részpiacon nagyobb lett az egy évvel korábbinál. Budán, Pesten és a belvárosban is 4 százalék körül alakult az utolsó árengedmény.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az eladáshoz is több idő kell, mint egy évvel korábban. A belvárosi használt téglalakások augusztusban átlagosan 88 nap alatt keltek el, tavaly ilyenkor még 81 nap alatt. Pesten 79-ről 100, Budán 85-ről 92 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.

A havi átlagos négyzetméterárat az adott időszakban eladott ingatlanok összetétele is befolyásolja, ezért az augusztusi adat önmagában nem jelent általános árcsökkenést a belvárosban. Az egymást követő havi adatokból viszont egyértelműen látszik, hogy a korábbi gyors drágulás megtört.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Peekaboo
1 hónapja
Az idei nyár után max mazochistáknak jut eszükbe hogy a kősivatag belvárosi falanszterbe költözzenek. Ha így forrósodik tovább a klíma, 10-20 éven belül teljesen élhetetlenné fog válni.
0
0
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29