32 °C Budapest
Budapesti társasházi lakások

Kipukkadt a lufi a legdrágább hazai lakóházakban? Szabályosan felszívódtak a vevők, óriási a patthelyzet

2026. május 27. 21:02

Szinte teljesen befagyott a budai ingatlanpiac amiatt, hogy a vevők kivárnak: ennek több tényezője is van, amelyek között csak az egyik a kemény áremelkedés.

Jelentősen visszaesett a kereslet a budai ingatlanpiacon. A drasztikusan megemelkedett árak és a politikai bizonytalanság miatt a vevők kivárnak. Bár az eladó ingatlanok kínálata megnőtt, a tulajdonosok többsége továbbra is ragaszkodik a korábbi magas árakhoz. Ennek következtében a piac gyakorlatilag befagyott - írja elemzésében a Balla Ingatlan.

Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós szakmai vezetője szerint a tranzakciószám-csökkenés a téglalakásoknál mintegy ötven, a paneleknél pedig negyven százalékot is meghaladja. A visszaesés fő oka az, hogy az állami támogatások nyomán korábban kilőttek az árak, a fizetőképes kereslet viszont mára teljesen elfogyott.

A piac megtorpanását erősíti, hogy az érdeklődők egy része inkább az új építésű projektekre vár. Ezek ára ugyanis sok esetben már megegyezik a használt lakásokéval. Emellett a lakás- és családtámogatási rendszerek jövője, valamint a tervezett bérlakásprogram körüli bizonytalanság is óvatosságra inti a vásárlókat.

Jelenleg szinte csak a kisebb alapterületű, jó állapotú lakások iránt mutatkozik érdemi érdeklődés. A felújítandó paneleknél a fajlagos ár négyzetméterenként 1,2 millió forintnál kezdődik, míg a téglalakások esetében ez az összeg 1,5 millió forint. A családi házak piaca a pesti oldalhoz képest is kiugróan magas árak miatt szintén leállt. Ebben a szegmensben csak a jó állapotú, túlzott ráköltést nem igénylő ingatlanokra van minimális kereslet.

Bár a kínálat minden ingatlantípus esetében jelentősen bővült, az eladóknak csupán tíz százaléka hajlandó belátni a piaci viszonyok megváltozását. A többség továbbra is kivár, és nem hajlandó engedni az irányárból. Eközben a kevés potenciális vevő jellemzően 10-15 százalékos alkukkal próbálkozik.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A magas árszint miatt a befektetési célú vásárlók szinte teljesen eltűntek a budai kerületekből. Ehhez a bérleti piac átalakulása is jelentősen hozzájárult. A kiadó lakások kínálata megnőtt, a bérleti díjak pedig csökkenésnek indultak. Egy kétszobás, XI. kerületi panellakást például már 5-10 százalékkal olcsóbban lehet csak kiadni, mint egy évvel korábban. A bérlők ráadásul határozottabban alkudoznak. A szélesebb választék miatt könnyen továbbállnak, ha a tulajdonos rugalmatlan.

A szakember elmondta: rövid távon nem vár érdemi elmozdulást az ingatlanpiacon. A jelenlegi patthelyzetet leginkább a hitelkamatok csökkenése és az olcsóbb lakáshitelek megjelenése oldhatná fel. Egyelőre azonban ennek nincsenek látható jelei.

Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!

Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.

Create your own user feedback survey

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?