A REKK kutatói szerint 37,4 milliárd forintos veszteséget okozhatott, hogy a kieső paksi áramot a piacon kellett pótolni.
Az E.ON Hungária Csoport megkezdte az informatikai átállást, amely során egységesíti áramhálózati ügyfélkiszolgáló rendszereit. Az átállás célja, hogy a vállalat egyszerűsítse az ügyintézést ügyfelei számára. Az átállás miatt egyes ügyfelek legfeljebb 3 hetes csúszást is tapasztalhatnak az MVM Next-től érkező villamos energia elszámoló számlák érkezésében.
A nyáron zajló informatikai átállás első sorban az E.ON Hungária Csoporthoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft. területén, azaz a Budapesten és Pest vármegye legnagyobb részén élő ügyfeleket, kisebb részben az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. ügyfeleit érinti. Az átállás ideje alatt a villamosenergia-ellátás minden ügyfél számára továbbra is folyamatosan biztosított.
Az egyetemes szolgáltatással kapcsolatos ügyintézés az MVM Nextnél zavartalanul működik, ugyanakkor egyes esetekben az informatikai átállás miatt hosszabb átfutási időre lehet számítani. Műszaki ügyekben továbbra is E.ON-hoz, mint az érintett területek áramhálózatának üzemeltetőjéhez fordulhatnak az ügyfelek. Bizonyos ügytípusok, például a hibabejelentések, visszakapcsolások az átállás alatt is folyamatosan intézhetők lesznek.
Június 22. és július 15. között az elszámoló számla alapját képező éves leolvasási adatok, valamint az okosmérővel rendelkezők június havi elszámoláshoz szükséges adatai az átállás miatt az E.ON-tól csak később fognak megérkezni az MVM Next rendszereibe, emiatt egyes ügyfeleknél előfordulhat, hogy számláját a tervezetthez képest legfeljebb 3 héttel később tudja csak kiállítani az MVM.
Az érintett ügyfeleknek az MVM e-mailben és postai úton érkező levélben küldött tájékoztatást az egybecsúszó számlák fizetési rendjéről, halasztott fizetési lehetőségről.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
címlapkép: Bruzák Noémi, MTI/MTVA
Nemsokára döntés születhet az otthonfelújítási támogatásról: rengeteg magyar háztulaj lélegezhet fel
A döntés mintegy öt hónapja tartó bizonytalanság végére tehet pontot, ráadásul a hírek szerint a keretösszeg kimerülése miatt várólistára került pályázatokat is befogadhatják.
-
BME-s hallgatók ötletei is alakíthatják a jövő intelligens bankját a Gránit Bank pályázatán (x)
Stratégiai partnerséget kötött a BME és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul






