Zöld Lendület Hitelprogram néven, új, átfogó finanszírozási lehetőség érhető el a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB).
Újraindult és még kedvezőbb feltételeket kínál az Energiahatékonysági Otthonfelújítási Program, amelyre a jövőben szélesebb körben, kevesebb adminisztráció mellett lehet pályázni. További újdonság, hogy már a 2007 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére is lehet jelentkezni. A program keretein belül akár 6 millió forint is igényelhető, amelynek fele vissza nem térítendő támogatás, a másik fele pedig kamatmentes kölcsön.
Az Energiahatékonysági Otthonfelújítási Program keretében a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kamatmentes kölcsönt és vissza nem térítendő támogatást kínál a családi házak energetikai korszerűsítésére. Az európai uniós forrásból megvalósuló két pályázat keretösszege 73 milliárd forint, amelyből a Budapesten kívül elérhető konstrukcióra 66,82 milliárd forint, a fővárosi fejlesztésekre pedig 6,19 milliárd forint összértékű finanszírozás érhető el.
A program számottevően szélesebb körben lesz elérhető annak köszönhetően, hogy ezentúl nem csak az 1990. december 31-e, de a 2007. január 1. előtt használatbavételi engedélyt kapott, életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házak is korszerűsíthetők. Emellett a pályázat igényléskor benyújtandó dokumentumok köre szintén egyszerűsítésre került.
A vissza nem térítendő támogatás értékének számítása is egyszerűsödött, aránya a továbbiakban egységesen 50%-os. A kölcsönrész fedezetmentesen, vagyis jelzálogjog bejegyzés nélkül, akár 12 éves futamidőre 0%-os kamatozással vehető fel, banki költségektől mentesen. Az MFB az Energiahatékonysági Otthonfelújítási Program keretében maximum 6 millió forint – ebből 3 millió forint kamatmentes kölcsön és 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás – igényelhető, 1 millió forintos önerő mellett. A beruházás legfontosabb feltétele, hogy az ingatlan primerenergia-megtakarítása a kiinduló állapothoz képest elérje a 30%-ot a korszerűsítés megvalósítása után, melyet Hiteles Energetikai Tanúsítvánnyal szükséges alátámasztani. A fosszilis alapú korszerűsítéshez ugyanakkor – a klímasemlegességi célokat támogató uniós korlátozások miatt – idén már nem adható támogatás.
A pályázatokra a keret kimerüléséig folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Pont Plusz lakossági közvetítői hálózatán keresztül, vagyis az OTP Bank, az MBH Bank és a Gránit Bank erre kijelölt fiókjaiban. További információ az mfb.hu oldalon, illetve a programban résztvevő kereskedelmi hitelintézetek honlapjain keresztül érhető el. A benyújtáshoz szükséges dokumentumok a palyazat.gov.hu oldalon találhatók.

(x)
Címlapkép forrása: Shutterstock
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








