A terv szerint a telek köztulajdon marad, a lakások 20%-a megfizethető bérlakás lesz.

2024 I. negyedévében 2779 új lakás épült, 23%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3%-kal maradt el a 2023 azonos időszakitól.
A KSH legújabb tájékoztatójában azt is közölte, hogy 2024 I. negyedévében 2779 lakást vettek használatba, ami 23%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakihoz képest. A fővárosban 35%-kal kevesebb, összesen 910 lakás épült. A megyei jogú városokban 7,7, a többi városban 22, a községekben pedig 16%-kal kevesebb lakást adtak át, mint 2023 első negyedévében.
Budapest lakásépítését továbbra is erős területi koncentráció jellemzi, ezúttal a XI. kerületben adták át az új lakások közel felét (48%).Pest régió lakásépítése 15%-kal maradt el az előző év azonos időszakitól.
A vidéki régiók lakásépítését összességében visszaesés jellemezte. Néhány vármegyeszékhely kiemelkedő számú új lakása ugyanakkor az adott régió növekedéséhez is hozzájárult. Kecskemét adta a teljes Dél-Alföld régió lakásépítésének felét (52%) és a székesfehérvári építkezések súlya is meghatározó volt Közép-Dunántúl lakásépítéseinek alakulásában.
A Nyugat-Dunántúl régió lakásépítésében döntő szerepet játszó Győr-Moson-Sopron vármegyei új lakások száma alig haladta meg az egy évvel korábbinak a felét, így a régió egészében is jelentős, 39%-os visszaesés következett be. A természetes személyek által épített lakások aránya 34-ről 38%-ra nőtt, a vállalkozások által építetteké 65-ről 61%-ra csökkent a 2023 első negyedévihez képest.
Az új lakóépületekben használatba vett lakások 51%-a családi házban, 46%-a többlakásos épületben, 0,8%-a lakóparkban található. Budapesten és a megyei jogú városokban sem adtak át egyetlen lakást sem lakóparki épületben. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1,2 m2-rel 96,5 m2-re nőtt a 2023 első negyedévihez képest.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az értékesítési céllal épített lakások aránya 60, a saját használatra építetteké 39% volt, ami az előbbi kategóriában 3 százalékpontos csökkenést, az utóbbiban pedig 5 százalékpontos növekedést jelent az előző év azonos időszakihoz képest. Országos szinten az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Településkategóriák szerint eltérő változások figyelhetők meg: Budapesten és a községekben csökkenés (47 és 10%), a megyei jogú városokban és a többi városban pedig növekedés (42 és 6,3%) történt. A megyei jogú városok közül a Debrecenben engedélyezett közel 800 lakásnak meghatározó szerepe volt a teljes települési kör adatának alakulásában. Mindez a teljes régió növekedését is megalapozta: Észak-Alföldön 2,3-szer több lakás épülhet, mint egy évvel korábban. Emellett csak Dél-Dunántúlon emelkedett a kiadott engedélyek száma (19%), itt Pakson várható nagyobb számú lakás építése.
Az építtetők az esetek 46%-ában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. A kiadott új építési engedélyek alapján a 2023. I. negyedévinél 8,8%-kal kevesebb, összesen 1909 lakóépület építését tervezik az országban. A létesítendő nem lakóépületek száma országos szinten 853 volt.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


