Berobbant a tavasz a nyugati országrészbe: kora délutánra a Dunántúl nagy részén már 17 fok körüli értékeket mutatnak a hőmérők.
A Louis névre keresztelt frontrendszer fokozatosan megközelíti a Kárpát-medence térségét, a hétvégén pedig eléri hazánkat - jelentette a HungaroMet.
Pénteken döntően erősen felhős vagy borult időre kell számítani, szórványosan kisebb esővel, záporesővel. A délkeleti tájakon szakadozottabbá válhat a felhőzet, és arrafelé kisüthet a nap. A délies szél továbbra is sokfelé lesz élénk, amit helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10-17 fok között valószínű, az északi határszélen lesz hűvösebb az idő.
A csapadékos, felhős időjárást egy jelenleg még tőlünk nyugatra lévő hullámzó frontrendszer, a Louis okozza. Fokozatosan megközelíti a Kárpát-medence térségét, és szombaton lassan-lassan kelet felé araszolgat majd - miközben gyengül -, így előbb az ország nyugati, északnyugati részét, majd délután a keleti országrészt fogja érinteni csapadéksávja. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4-12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11-17 fok között várható.
Vasárnap hajnalban ködfoltok képződhetnek. Napközben nyugaton, északnyugaton inkább gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, máshol átmeneti szakadozások mellett jobbára erősen felhős időre van kilátás. Szórványosan előfordul eső, zápor, de zivatar sem kizárt, a nyugati országrészben kisebb a csapadék esélye. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül. A minimum-hőmérséklet 0 és plusz 8, a maximum 11-17 fok között alakul.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







