A téglalakások átlagos árszintje is emelkedett, miközben a használt házak iránt Budapesten visszafogottabb volt kereslet.
Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága. A műholdas radarfelvételek alapján ez év január végén közel 116 ezer hektárnyi terület volt érintett. A belvíz mezőgazdasági területekre gyakorolt káros hatásai mellett ne feledkezzünk el annak talajvíz utánpótlásában betöltött szerepéről.
Az Agrárminisztérium felkérésére a Földmegfigyelési Operatív Központ (Lechner Tudásközpont) optikai műholdfelvételek alapján országos belvíztérképezést végzett, hogy felmérje és kiértékelje az érintett mezőgazdasági területek kiterjedését 2024 elején. A legnagyobb mértékű belvízborítottság növekedést Győr-Moson-Sopron vármegyében tapasztalták.
A mezőgazdasági terület egészéhez viszonyítva a belvízborítottság mértéke Győr-Moson-Sopron (3 százalék) és Jász-Nagykun-Szolnok (2,5 százalék) vármegyében volt a legmagasabb, míg Komárom-Esztergom és Tolna vármegyében a legalacsonyabb. Az Alföld középső és keleti részein jellemzően a belvizes területek enyhe növekedését, míg az ország középső területein azok fokozatos csökkenését figyelték meg.
Magyarország mintegy negyvenöt százaléka síkvidéki terület, egynegyede pedig olyan mély fekvésű, sík terület, amelyről természetes úton nem folyik le a víz. Belvíz akkor keletkezik, ha a kedvezőtlen meteorológiai és vízjárási tényezők hatására a talaj felső rétegében a szabad pórusok vízzel telítődnek és a talajvíz kilép a felszínre. Napjainkban egyre gyakoribbak az olyan időjárási szélsőségek, amelyek hirtelen nagy mennyiségű csapadékkal járnak, különösen aszályos időszakok után. Ezek hozzájárulnak a belvizes területek létrejöttéhez és kiterjedésük növekedéséhez. A 2023. év novemberében tapasztalt bőséges csapadékhullás a talajok országszerte magas víztelítettségéhez, az Alföldön ugyanakkor több helyen belvízfoltok kialakulásához vezetett. Decemberben folytatódott a csapadékos időjárás, ami a belvízborítottságot tovább növelte.
A belvíz a káros hatások mellett fontos szerepet játszik a talajvíz utánpótlás szempontjából. A gazdálkodók számára a gyakoribbá váló hosszú, csapadékmentes időszakok létfontosságúvá teszik a vízvisszatartást, a vízmegtartást és a talajnedvesség megőrzését, illetve a talaj termőképességének megtartását segítő eljárások tudatos gyakorlati alkalmazását. E célokat a saját termelői önérdek felismerése mellett a jelenleg működő agrártámogatási rendszer számos eleme ösztönzi. A talajok és ökoszisztémák vízmegtartó képességének javítását a kormányzat elsősorban a földhasználatváltás, a felszínborítás mozaikossá tételének (szegély-élőhelyek, nem termelő területek), a vízvisszatartást szolgáló infrastruktúra-fejlesztésének támogatásával, valamint vízmegőrző agrotechnikák alkalmazásának ösztönzésével segíti.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A belvízborítottság következtében az őszi kultúrákban bekövetkezett hozamcsökkenést kiváltó káreseményt az elektronikus kárbejelentő felületen mindenképpen érdemes bejelenteni, hogy – az egyéb támogatási feltételek teljesülése esetén – a termelői károk a későbbiekben kompenzálhatóak legyenek - zárul a közlemény.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







